Szovjet kémek helyett cionistákat üldözött a brit elhárítás a hidegháború elején
2014. január 7. 18:08 MTI
Korábban
Mindenki gyanús
A támadások miatt az MI5 kiterjedt terrorista-elhárító programba kezdett: minden közel-keleti zsidó ember brit vízumkérelme a szolgálaton ment keresztül, közel 7000, a brit haderőben szolgáló zsidó katonát világítottak át, szigorították az ellenőrzéseket a brit kikötőkben és határátkelőkön, a Nagy-Britannia területén tartózkodó zsidó csoportok és a radikális cionista személyek levelezését és telefonbeszélgetéseit pedig folyamatosan megfigyelték. Eközben a mérsékelt, a fegyveres harcot elutasító zsidó csoportok besúgóitól is próbáltak információkat szerezni a radikálisokról.
A műveletet kifejezetten nehézzé tette, hogy az amerikai szolgálatok elzárkóztak a segítségtől, mivel a washingtoni kormány elkötelezetten támogatta Izrael létrehozását. Egy Walton által dokumentált esetben például az amerikaiak zsidó fegyvercsempészekre bukkantak, erről azonban nem szóltak Londonnak, és maguk sem intézkedtek az ügyben.
Az egyik út, amelyen keresztül az MI5 információkat tudott kicsikarni az amerikaiaktól az volt, hogy a cionisták és a Szovjetunió közti - valós - kapcsolatokat hangoztatták. Ami már csak abból a szempontból is érdekessé teszi a kérdést Walton szerint, hogy a cionisták elleni fellépésben részt vett a brit-szovjet kettős ügynök Kim Philby is, aki akkoriban a brit hírszerzés (MI6) egyik vezetője volt.
Habár Philby szerepe e kérdésben nem világos, az tény, hogy számos más brit akciót szabotált belülről, mielőtt 1963-ban a Szovjetunióba dezertált. Márpedig akkoriban Moszkva erősen támogatta Izrael létrejöttét, azt remélve, hogy a zsidó állam tüske lesz az imperialista Nyugat szemében, bár ebben csalódnia kellett.
London a nemzetközi közvélemény részéről is erős nyomás alatt volt. Nagy-Britannia egy arab-zsidó polgárháborútól félve erősen korlátozta a zsidó bevándorlást Palesztinába, és az illegálisan érkezőket internálótáborokba zárta, amiért sokan "nácizmussal" vádolták a birodalmat. AZ MI5 és az MI6 e téren is aktív szerepet játszott: szabotázsakciókkal és a hajózási társaságok kényszerítésével akadályozták meg a zsidók Palesztinába jutását.
1947-re a terrorizmus elleni harc és a palesztin mandátumterület egyben tartása kezdte meghaladni Nagy-Britannia erejét, ahogy az amerikai és a nemzetközi közvélemény nyomása is nehezítette London dolgát. Ezért végül a britek az ENSZ elé utalták a kérdést - írta Walton.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap