2024. nyár: Hírhedt emberrablások
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kannibálokkal üzletelt a világutazó Habsburg trónörökös

2013. március 7. 12:01

Kenguruk és kannibálok földjén

Kis híja volt, hogy a trónörökös tengeri csatának legyen szemtanúja: az SMS Kaiserin Elisabeth éppen Sziámban (Thaiföld) akart kikötni, amikor a franciák blokád alá vették Bangkokot és arra kényszerítették a sziámi uralkodót, hogy adja át Laoszt. Az ütközet végül elmaradt, Ferenc Ferdinándnak azonban meg kellett változtatnia eredeti útvonalát. Szintén éles helyzetet élt át Ausztráliában, ahol ottjártakor érkezett a hír, miszerint az abók 31 telepest gyilkoltak meg. Meglepő módon a főherceg szimpátiával viseltetett a bennszülöttek iránt, amikor a következőket írta: „A támadás csak bosszú volt, amiért a bennszülötteket gyakran erővel elűzik ősi földjeikről és kiirtják őket”.

A kenguruvadászatok, fogadások mellett Ferenc Ferdinánd az élet árnyékos oldalával is megismerkedett: bűnbarlangokat, kivégzőhelyeket és börtönöket is felkeresett, ellátogatott például Új-Kaledóniába, ahol nyolcezer foglyot dolgoztattak, a legelvetemültebb bűnözők helyének számító Nou szigetére, valamint a Salamon-szigetekhez tartozó Owa Rahára is. Utóbbi helyen a trónörökös egy kannibál nővel alkudozott – nem is eredménytelenül: két cigarettáért cserébe egy lándzsát kapott.

Az SMS Kaiserin Elisabeth augusztusban kötött ki Nagaszakiban, majd következett Tokió, ahol a japán császár fogadta a díszes utazósereget. (Ferenc Ferdinánd egyébként itt szerzett magának tetoválást is.) Az állami fogadás végeztével a főherceg és kísérete egy kanadai gőzhajóra szállt és meg sem álltak Észak-Amerikáig. A Vancouverbe történő megérkezését követően Ferenc Ferdinánd vonatra pattant és keresztül-kasul bejárta a híres, eladdig csak könyvekből ismert Vadnyugat kies tájait.

A Habsburg-trónörökös felháborodva írta le tapasztalatait az ott látottakról, a már említett erdőirtásról és számba vette az indiánok sérelmére elkövetett szisztematikus jogsértéseket. New Yorkba érve Ferenc Ferdinánd végigjárta a bevásárló utcákat, bosszankodott a hatalmas forgalom láttán és megmászta a világ akkori legmagasabb, 94 méter magas épületét, a Pulitzer Buildinget. Ferenc Ferdinánd hangjában a csodálkozással vegyes csalódottság érződött; elámult az amerikaiak "hősies vállalkozókedvét" láttán, ugyanakkor nyugtalanította, hogy milyen sok bevándorló jön szűkebb pátriájából Ellis Islandre, egy szebb jövő reményében – ami neki a hosszú, kalandos út után már nem adatott meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. nyár: Hírhedt emberrablások
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár