Hátborzongató régészeti felfedezések
2013. január 25. 09:35
Korábban
Az első leprás
A lepra legkorábbi ismert esetére 2009-ben, Indiában bukkantak, ahol egy négyezer éves csontvázon fedezték fel amerikai kutatók a betegség nyomait. A leprát már az ókori források is említik, a tudósok feltételezése szerint a betegség Indiából vagy Afrikából ered, innen terjedt el Nagy Sándor seregeinek közvetítésével. Gwen Robbins antropológus szerint a négyezer évvel ezelőtti leprás beteget i.e. 2000 táján temették el Balatalban, egy nagy ókori településen (a mai Rádzsasztán területén), amely i.e. 3700 és i.e.1800 között élte virágkorát.
A temetkezési hely azért is egyedülálló, mivel a hindu hagyományok szerint eltemetni csak az elégetésre „nem alkalmas” személyeket, így a társadalomból kitaszítottakat, a terhes nőket, az öt év alatti gyermekeket, az elátkozottakat, illetve a leprásokat volt szokás.
A lepra vagy Hansen-kór idült, fertőző betegség, a Mycobacterium leprae okozza, amely a tbc kórokozójához hasonlít. Lappangási ideje változó, pár hónaptól akár 40 évig is terjedhet. A betegség klinikai formái sokrétűek, legismertebb a viszonylag jóindulatú, lassú lefolyású tuberkuloid lepra, mely a bőrt és a környéki idegeket támadja meg, és van a gyors lefolyású, erősen fertőző lepromatózus lepra, amely a bőrön göböket képez (leprómák), megtámadja az idegeket és a zsigereket is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap