Forradalmi szövegek a történelemből
2012. október 31. 19:27
Korábban
Jaffai keresztes felirat
A Tel-Avivhoz tartozó jaffai városfalba épített márványtáblát már évekkel ezelőtt felfedezték, ám nem tulajdonítottak neki nagy jelentőséget, mivel úgy vélték, hogy az oszmán török időkből származik. Az izraeli régészeknek tavaly sikerült megfejteniük az arab szöveget. Kiderült, hogy a keresztesek idejéből származik, és ez az emlék az egyetlen fennmaradt forrás, amelyet a szentföldi lovagok arab nyelven hagytak hátra. A kőtáblán a következő felirat szerepel: „1229, a mi Urunk Jézus, a Messiás megtestesülése”, továbbá elolvasható még II. Frigyes német-római császár neve is.
A hatodik keresztes hadjáratot (1228-1229) vezető II. Frigyes két feliratot helyezett el az általa megerősített jaffai vár falán, egyet latinul, egyet pedig arab nyelven. A 800 éves felirat, amely felsorolja a császár összes címét, szinte teljesen ép állapotban van. A régészeti hivatal szerint ilyen arab nyelvű leletet még az uralkodó Szicíliában épült palotájában sem találtak. A hadjárat legnagyobb eredménye az volt, hogy a császár átadta Jeruzsálemet a kereszteseknek, miután 1229-ben békemegállapodást kötött a várost addig birtokló al-Malik al-Kámil egyiptomi szultánnal.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap