Kennedy utolsó titkos hangfelvételei
2012. október 25. 11:18 MTI
Korábban
45 órányi magnószalag
Amikor John F. Kennedyt 1963 novemberében meggyilkolták, munkatársai azonnal leszerelték a hangrögzítő berendezést. A család 1976-ig őrizte a magnetofonszalagokat, majd átadta azokat a nemzeti levéltárnak. Nyilvánosságra hozataluk lassú és egyenlőtlen módon történt, mivel a hangminőség változó volt, a szöveget előbb le kellett írni és titkosítását meg kellett szüntetni. Az utolsó, 45 órás részt csak nemrég tették hozzáférhetővé a nyilvánosság számára.
A Kennedy-korszakot tanulmányozó történészek olyan eseményekbe kaphatnak mélyebb betekintést e magnószalagok révén, mint az 1962-es kubai rakétaválság, a polgárjogi mozgalom vagy a vietnami háború. Thomas Putnam fontosnak tartja, hogy először tették közzé az anyagot egyetlen kötetben, jegyzetekkel és az egyes beszélgetések hátterét feltáró történelmi magyarázatokkal.
A hangszalagokból kitűnik, hogy Kennedy sokszor beszélt elődeivel az éppen időszerű kérdésekről, a kubai rakétaválság idején például Eisenhower elnököt is felhívta. Egy Harry Trumannal folytatott beszélgetés azonban meglepően személyes fordulatot vett 1963 júliusában.
"Úgy hallom, igen jó formában van" - mondta Kennedy. "Igen, így van, az az egyedüli bajom, a legfőbb gondom, hogy miként tudok megfelelni a feleségemnek" - felelt Truman. Mindketten nevettek. "Tudja, hogy van ez - folytatta Truman. - Attól tart, hogy káros lehet számomra, bár ebben téved." Widmer, a történész úgy véli, hogy Truman egy erekciós problémára célzott. "Azt akartam, hogy a könyv emberi pillanatokat is bemutasson" - magyarázta.
Szerepel a válogatásban annak a hangszalagnak az átirata is, amely a Kennedy-család georgetowni otthonában készült 1960. január 5-én, néhány nappal azután, hogy JFK bejelentette: indul az elnökválasztáson. A felvételt James M. Cannon, a Newsweek tudósítója készítette és az újságíró 2011-ben bekövetkezett halála után adományozták a Kennedy-könyvtárnak.
A vacsorán Kennedy arról beszélt, mennyire lelkesíti a gondolat, hogy a nemzetközi döntéshozatal izzó forróságú olvasztótégelyébe kerülhet: ez olyan izgalmas lenne, "mint minden szombaton a Yale ellen játszani". A jelölt töprengő, sebezhető és ugyanakkor magabiztos is volt. Vagyonának kisebb szerepe volt sikerében, mint családja nevének - vélte. A választás elvesztése azt jelentené, jegyezte meg, hogy élete delén meghiúsul ez a pompás lehetőség, olyan lenne, mintha amputálnák az egyik lábát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap