Wallenberg hatása a világpolitikára
2012. április 18. 09:34 MTI
Korábban
A történelmi emlékezet ébrentartása
Michael Abramowicz, az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeuma Lelkiismereti Bizottságának igazgatója elmondta, hogy az általa képviselt intézmény a történelmi emlékezet ébren tartása mellett saját kezdeményezést indított el a népirtás megakadályozására. Abramowicz emlékeztetett rá, hogy az Egyesült Államok a második világháború idején keveset tett az európai üldözöttek megmentése érdekében, de Raoul Wallenberg az 1944-ben létrehozott amerikai Háborús Menekültügyi Bizottság ügynökeként fejtette ki embermentő tevékenységét Budapesten.
Mint rámutatott, Wallenberg példája hozzájárult ahhoz, hogy az ENSZ szintjén nemzetközi szokásjoggá vált a veszélyeztetett népcsoportok védelme. Emlékeztetett rá, hogy a nemzetközi közösségnek kezdetben elkerülte a figyelmét a ruandai és a boszniai népirtás, de a világszervezet igyekszik következetesen betartatni minden állammal azt a kötelezettségét, hogy megvédje polgárait a népirtás, a háborús bűnök, az emberiesség elleni bűnök és az etnikai tisztogatás ellen.
Douglas Davidson, az amerikai külügyminisztérium holokausztügyekben illetékes különmegbízottja egyebek között arról beszélt, hogy az Egyesült Államok politikája sokat változott azóta, hogy 1939-ben elutasította a St. Louis hajó által Németországból Amerikába szállított zsidó menekültek befogadását. Elmondta, hogy Washington a veszélyeztetettek védelmének biztosítása érdekében a beavatkozás több formáját alkalmazza, a szankcióktól a katonai beavatkozásig, bár ez utóbbit elfogadtatni rendkívül nehéz.
Davidson hangsúlyozta, hogy a szabad tömegtájékoztatásnak kulcsszerepe van a tekintélyuralmi rendszerek propagandájával szembeni harcban, és röviden aggodalmának adott hangot a magyar médiaviszonyokkal kapcsolatban. A beszélgetés során elismerte ugyanakkor, hogy az amerikai alkotmánynak a szólás szabadságát szavatoló 1. kiegészítése miatt több neonáci és antiszemita portál az Egyesült Államokban működik.
Az est lezárásaként Annette Lantos, aki néhai férjével, Tom Lantossal - az amerikai kongresszus egyetlen holokauszttúlélő tagjával - együtt Raoul Wallenbergnek köszönhette, hogy megmenekülhetett, felidézte: a hálás család hosszú éveken át próbálkozott azzal, hogy kiderítse, hogy hová tűnt a szovjetek által letartóztatott diplomata, és próbálták kiszabadítani őt, de erőfeszítéseiket nem koronázta siker. Elmondta, hogy a hitvese által kezdeményezett kongresszusi emberi jogi caucus ma már Tom Lantos Emberi Jogi és Lelkiismereti Bizottság néven működik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap