A holokauszt magyarországi áldozataira emlékezünk
2012. április 16. 13:51
Április 16-án, hétfőn országszerte a holokauszt magyarországi áldozataira emlékeznek. 1944-ben ezen a napon kezdték meg az első gettók felállítását Kárpátalján. A következő hónapokban Kárpátalján és Északkelet-Magyarországon 13 nagyobb gettót és bevagonírozási központot hoztak létre, ahonnan 437 ezer zsidót hurcoltak el. A kormány hivatalos megemlékezése Budapesten, a Holokauszt Emlékközpontban valamint Szolnokon és Tatabányán lesz.
Korábban
A fővárosban már április 15-én, vasárnap megkezdődtek az emlékezések. 15 órától az idén 10 éves Terror Háza Múzeum előtt „Ember az embertelenségben” címmel tartottak emlékkoncertet, ahol a Nyári Kvartett és a Parafónia Zenekar lépett fel. Az emlékkoncertet követően beszédet mondott Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója valamint Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke. A Wallenberg centenárium kapcsán az idén szintén 10 éves Budapesti Élet Menete Alapítvány emléksétát szervezett 16 órától a Salkaházi Sáráról elnevezett rakpartról. Az eseményen Per Westerberg, Svédország Parlamentjének elnöke is beszédet mondott.
A kormány hétfőn 10 és 17 óra között a Páva utca 39-be, azaz a Holokauszt Emlékközpontban várja mindazokat, akik az emlékezés mécseseit és köveit kívánják elhelyezni a holokauszt magyarországi áldozatainak tiszteletére. A nap folyamán „Áldozatok és embermentők” néven információs szolgálat fog üzemelni, amelyen keresztül bejelenthető olyan eltűnt áldozat neve és adatai, akinek még nem bukkantak a nyomára a hozzátartozók vagy nem került regisztrálásra az Emlékközpont adatbázisában.
Továbbá információk adhatóak és kaphatóak embermentő személyekről. 14 órától az Emlékközpont előtt megemlékezés lesz, ahol Dr. Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója mond beszédet, ezt követi a Raoul Wallenberg által megmenekített Sommer Katalin visszaemlékezése. Végezetül a Holocaust Közalapítvány átadja a Simon Wiesenthal-díjat, amellyel 2008 óta ismernek el olyan személyeket, akik önzetlen önkéntes munkájukkal elősegítették a magyarországi holokauszt emlékének megőrzését. A díjat korábban többek között Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumi elnöke, Verő Tamás rabbi valamint Winkler Barnabás építész vehette át.
A Holokauszt Emlékközpontban 10 és 12 óra 30 perc között Bagó Bertalan, Kútvölgyi Erzsébet, Feke Pál, Polyák Lilla színművészek, valamint Kökény Attila énekes csatlakozik az előre bejelentett látogató csoportokhoz. A programban részt vevő ismert személyek egy-egy terem bemutatása mellett személyes vagy családi emlékeiket elevenítik fel, hogy a fiatal korosztály közvetlenebb képet alkothasson erről az időszakról.
Szolnokon hétfőn 9 órakor kezdődött a megemlékezés a gettó hajdani területén, ahonnan helyi szokás szerint néma sétával vonultak a résztvevők a Szolnoki Galériához. A Galéria hivatalos műsorában részt vett a Bartók Béla Zeneiskola fuvola együttese, valamint a Verseghy Ferenc Gimnázium irodalmi színpada és énekkara. A műsort követően Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára mond beszédet, akit Varga Béla holokauszt-túlélő visszaemlékezése követ. A hivatalos program zárásaként a Verseghy Ferenc Gimnázium diákjainak tárlatvezetésével tekinthető meg az Auschwitz album kiállítása.
Tatabányán koszorúzással emlékeznek meg a volt zsinagógánál a holokauszt magyarországi áldozatairól, majd 15 óra 30 perctől az Edutus Főiskola aulájában folytatódik a hivatalos emlékműsor. Itt Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár mond beszédet. Utána az Óvárosi Középiskola és Szakiskola Kossuth Lajos Közgazdasági és Humán Szakközépiskola tagintézménye diákszínpadának emlékműsora következik „Értük szól a harang” címmel. A műsort követően nyílik meg a „Soá soha!” című kiállítás.
További részletek a holokausztaldozatai.kormany.hu honlapon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap