A történelem híres kéjnői
2012. április 10. 12:21
Korábban
Mata Hari
Eredeti nevén Margaretha Geertruida (Grietje) Zelle egy kalapüzletet működtető kohász leányaként született 1876-ban a Frízföldön. Élete első felében folyamatosan költözködött. A hágai nagybátyjánál történő tartózkodása idején ismerkedett meg későbbi férjével, a skót származású Rudolf MacLeoddal, akivel a kelet-indiai holland gyarmatra költöztek. Házasságuk hamarosan tönkrement, miközben Jáván Mata Hari színésznek állt. Később Párizsban táncosnőként és kurtizánként tűnt fel: lenge öltözetében a Távol-Keleten tanult egzotikus táncokat lejtett a nagyérdemű előtt, miközben a sajtó egy európai férjet szerzett indiai hercegnőként mutatta be.
Az 1900-as évek elején rengeteget utazott, megfordult Berlinben, Párizsban, Kairóban, Madridban, Rómában, Monte Carlóban. Az első világháborúban gyanús volt a sokat utazó nő, s óhatatlanul magára vonta a hatóságok figyelmét. 1916-ban Londonban egy Spanyolországból érkező gőzös fedélzetén tartóztatták le először. 1917 januárjában a franciák megfejtettek egy német rejtjeles üzenetet, amelyben egy H-21 nevű német kémről írtak. Néhány történész azt gyanítja, hogy a lebuktatás a németek terve volt, mivel már tudtak arról, hogy a rejtjeleiket meg tudják fejteni a franciák.
1917. február 13-án Mata Harit a párizsi Hotel Pláza Athenbeli szobájában letartóztatták, Németországnak történő kémkedéssel és 50 ezer francia katona megölésében való bűnrészességgel vádolták. Bár elégendő bizonyítékot a brit és francia hatóságok nem találtak ellene és még a párizsi holland konzul is felszólalt a védelmében, október 17-én 41 éves korában kivégezték. Egy 1970-es kutatás szerint Mata Hari valóban német kém volt, ám néhányan ezt a mai napig vitatják.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap