Prostituáltat temettek Kálvin mellé
2009. március 11. 07:58 MTI
A szexmunkások jogaiért és megbecsüléséért küzdő híres prostituáltat helyeztek kitüntetett helyen végső nyugalomra Kálvin János reformátor közelében. Nőjogi aktivisták bírálták a döntést.
Korábban
A 2005-ben elhunyt Griselidis Realt 200 fő jelenlétében temették el újra a Királyok temetőjében, ahol a svájci és a nemzetközi történelem jeles alakjai nyugszanak. Jorge Luis Borges argentin írót, valamint Jean Piaget gyermekpszichológust is itt temették el.
A 76 évesen, mindössze 10 évvel a szakmával való felhagyást követően elhunyt Real testét a kihantolást követően egy másik genfi temetőből szállították át, a lépést többen - főként nők - sértőnek nevezték. "Ha minden egyedülálló anya a prostitúciót választaná, Genf városa bordéllyá válna" - mondta Amelia Christinat, a korábbi parlamenti képviselő, nőjogi aktivista, aki ellenezte Griselidis Real újratemetését. Jacqueline Berenstein-Wavre, a svájci parlament első női házelnöke szintén tiltakozott a döntés ellen.
"Egy nőt sem tehet boldoggá ez az átszállítás, ami nem több egy prostituált és általában véve a prostitúció felemelésénél, annak férfi védelmezői által" - nyilatkozta a politikus a Tribune de Geneve című napilapnak. Az újság megjegyezte: a megtisztelő 350 sírhely kevesebb mint egynegyedében nyugszanak nők.
Patrice Mugny, az újratemetést vezénylő helyi politikus azonban eltérő véleményt fogalmazott meg. Szerinte a város semmi esetre sem bocsátotta meg a prostitúciót, de tisztel egy olyan személyt, aki az emberi méltóságért vívott harcával hívta fel magára a figyelmet. A néhány városban működő piroslámpás negyedek révén Svájcban legális a prostitúció. Griselidis Real éveken át a munkakörülmények javításán dolgozott, emellett egyik alapítója volt az Aspasie nevű, a szexmunkásokkal való szolidaritást hirdető szervezetnek. Az Aspasie szerint Real hatalmas gyűjteményt halmozott fel a prostitúcióról szóló újságkivágásokból, filmekből és más dokumentumokból, amelyet halála után négy gyereke a szervezetnek ajándékozott.
A genfi protestáns egyház eddig tartózkodott az újratemetés bírálásától, pedig Realt Kálvin János, a reformáció egyik legnagyobb alakja mellé temették el. A Protestáns Rómaként ismert város idén, kiállításokkal, könyvmegjelenésekkel és előadásokkal ünnepli Kálvin születésének 500. évfordulóját.
Griselidis Real 1929-ben született Lausanne-ban. Négygyerekes elvált anyaként Németországban kezdett prostituáltként dolgozni a hatvanas években, később Genfbe költözött, ahol a prostituáltak jogainak ismert harcosa lett. Két életrajzi könyve is megjelent, ezekben kritizálta a társadalmat, amely elítéli, de mégis igénybe veszi a prostitúciót.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- Minden lépésért meg kellett küzdeniük az amerikaiaknak Ivo Dzsimán
- Két hónapnyi ostrom után adta meg magát a történelem első kapituláló német marsallja
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap