2024. nyár: Hírhedt emberrablások
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Húsz éve alakult meg az Ellenzéki Kerekasztal

2009. március 22. 09:41 MTI

Háromoldalú négyszögletű kerekasztal

Miután május 24-én az Ellenzéki Kerekasztal elfogadta Pozsgay Imrét tárgyalópartnernek az MSZMP részéről, május 30-án nyilvánosságra hozták az MSZMP KB új tárgyalási javaslatát: eszerint négyoldalú megbeszéléseket kellene tartani úgy, hogy az asztal egyik oldalán az MSZMP, a másikon az Ellenzéki Kerekasztal, a harmadikon a többi független szervezet képviselői, a negyediken pedig megfigyelők foglaljanak helyet.

Június 2-án az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal egyeztető tárgyalásainak első fordulója eredmény nélkül ért véget, 10-én azonban sikerült megállapodni. Ennek nyomán 1989. június 13-án az Országház épületében megkezdődtek a Nemzeti Kerekasztalnak keresztelt politikai egyeztető tárgyalások az Ellenzéki Kerekasztal és a Magyar Szocialista Munkáspárt, valamint a társadalmi szervezetek és mozgalmak, az ún. harmadik tárgyalófél között a demokratikus átmenet politikai és jogi feltételeiről, a többpárti demokratikus jogállam kialakításáról. A tárgyalások végeredményben egy új, demokratikus, az állampolgárok szabadságjogait széles körben biztosító alkotmányos rendszer létrehozásához vezettek, s ennek fontos lépéseként 1989. október 23-án kihirdették az alkotmány módosítását, s kikiáltották a Magyar Köztársaságot.

Az Ellenzéki Kerekasztal egysége gyakorlatilag a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásait lezáró megállapodás 1989. szeptember 18-i aláírásakor bomlott meg. A dokumentumot a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) külön záradékkal látta el, az SZDSZ és a Fidesz viszont nem írta alá, mert elfogadhatatlan volt számára a köztársasági elnök nép általi, a parlamenti képviselőválasztások előtti - közvetlen - megválasztása. Hivatalosan az EKA 1990. április 27-én fejezte be működését.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. nyár: Hírhedt emberrablások
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár