Az értelmiséget figyelte a reformkori besúgó
2007. március 29. 14:00
Korábban
A tehetséges nyelvtanár
A jelentések a politikai élet rezdüléseit is rögzítették. Több dokumentumban foglalkozott a Wesselényi- és a Kossuth-perben meghozott ítéletekkel, illetve a liberálisok és a tanuló ifjúság ezekről alkotott véleményével. Értékesek a külföldieket érintő információk, így beszámolt a Magyarországon tartózkodó August Giacomo Jochmusról, vagy Helmuth von Moltkéről. Jelentett az angol-magyar intézetről is, amelyben a magyar gyapjútermelők szerettek volna kapcsolatokat kiépíteni angol bankházakkal.
A régi Vigadó a hajóhíd pesti hídfőjénél, 1840 körül |
G. W. Rose, illetve Edward Wakerfield esetében az volt számára gyanús, hogy miért érdeklődnek Magyarország iránt, és ez utóbbi miért akar Magyarországról könyvet írni. Nem tudott viszont a porosz Hermann Pückler-Muskau herceg közelébe kerülni, mert Ossetzky locsogós természete nem nyerte el az előkelő úr szimpátiáját.
A "nyelvtanár" az ifjúságot sem tévesztette szem elől: elsősorban a bölcsész és jogászhallgatókat, illetve a fiatal jogászokat figyelte meg. Már a kezdet kezdetén jelezte, hogy az ellenzék eszméivel "megrontja" a fiatalságot, a hangulat rendkívül túlfűtött, Szontágh Pál házában rendszeresen olvassák és megbeszélik a titkos pozsonyi közleményeket. Ez utóbbi minden bizonnyal a Stuller Ferenc nevével fémjelzett Országgyűlési Tudósítások lehettek. Felhívta a figyelmet, hogy "titkos összetartás és egyetértés" van kialakulóban a fiatalok között, és a problémák elkerülése végett a még alaposabb megfigyelést szorgalmazta.
Pajkossy szerint a Polizeihofstelle 1848 előtti informátorhálózatát - a hiányos dokumentumok miatt - nehéz rekonstruálni. A részadatok nem a teljes állományra vonatkoznak, a besúgók létszámában a kutatások szerint enyhe növekedés mutatható ki (1830: 48-52, 1835: 64, 1846: 87 fő). Az országgyűlésre készülődő ellenzék tevékenységéről 1838 decembere és 1839 májusa között Bécsbe nagyszámú jelentés futott be. Ekkor az ügynökök 27 vármegye 35 településén tevékenykedtek, de ez korántsem fedte le a Magyar Királyság területét.
A "felforgató" elemek központja Pest volt, ezért ott különösen sok informátor munkálkodott. Ezek egyike lehetett Ossetzky is, akinek ügynöki pályafutása szépen alakult. 1844-re állandósította helyét a szervezetben, munkájáért pedig havi fizetést kapott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.