20 napi élelem jutott 93 napra a brit egység katonáinak
2024. március 25. 18:05 Múlt-kor
Korábban
A vég
Március 24-én kettős veszteség érte a műveletet: a nyugat felől szárazföldön közeledő, teljesen kimerült 16. dandár nem tudta a japán erősítésekkel is megtoldott Indaw városát bevenni, ezért a dandárt légi úton evakuálták. Ugyanezen a napon Wingate az indiai Imphalba repült, a visszafelé úton azonban az őt szállító amerikai B–25-ös bombázó viharba keveredett, és lezuhant – nem voltak túlélők. Wingate helyére Joe Lentaigne dandártábornok került, akivel a katonák nem voltak megelégedve – bár Wingate-et számukra vélhetően senki sem helyettesíthette volna.
Orde Wingate (jobbra) és egy másik tiszt egy topográfiai térképet tanulmányoz a Chindit hadművelet elindítása előtt.
Áprilisban új parancs érkezett: az egységek északabbra egy új, „Blackpool” nevű erődítményt alakítottak ki május elején. A korábbi állásokkal szemben ez azonnal intenzív támadás alá került, és 17 napi folyamatos harc után fel kellett adni. A chindit dandárokat további kisebb műveletekre alkalmazták a nyár során, azonban itt is óriási arányban voltak kimerültek, éhesek és betegek a katonák. A dandárok 1396 halottal és 2434 sebesülttel számoltak, a katonák több mint felét pedig kórházban kellett speciális tápláló étrendre fogni legyengültségük miatt. Miután 1944. augusztus 27-én az utolsó chindit is elhagyta Burmát, az egységet 1945 februárjában felszámolták. Sok katonáját a brit indiai hadsereg más egységeibe integrálták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.