20 napi élelem jutott 93 napra a brit egység katonáinak
2024. március 25. 18:05 Múlt-kor
Korábban
Égből érkező britek
A kritikák ellenére Wingate elérte feljebbvalóinál (nem utolsósorban Churchill miniszterelnökkel ápolt jó kapcsolata révén), hogy a chinditek következő hadművelete az előzőnél nagyobb szabású legyen. Úgy tervezte, siklórepülőkkel juttatja csapatait előre meghatározott tisztásokra a dzsungelben, ahol aztán megerősített állásokat alakítanak ki, és innen csapnak le célpontjaikra. Emellett felkelésre akarta bírni az ország északi részén élő kacsin népet is, erről azonban lebeszélték, félve attól, hogy a japánok a brit különleges egységek távozása után népirtást hajtanának végre.
Jim Rogerson, a chinditek egyike mutatja fel az egyetlen kanalat, amelyet a bevetés során használt
Wingate chinditjei végül az Észak-Burma felszabadítását célzó szélesebb hadműveletben kaptak helyet azzal a feladattal, hogy az Indiát Burmával összekötő úgynevezett „Ledo-utat” vigyék el a Burmát Kína délnyugati részével összekötő úgynevezett „Burma-útig”, ezzel megnyitva a szárazföldi utánpótlás lehetőségét Kína felől. Több kommunikációs célpontot is meg kellett megsemmisíteniük, a kínai Jünnan tartomány területéről pedig kínai erőket behívni. A hadművelet indulásáig többször módosult feladatkörük.
A felmentősereg: a kínai 38. hadosztály és a chinditek előrenyomulása dzsipekkel, 1944. június.
1944. február 5-én egy dandár szárazföldön, rendkívül nehéz terepen (a japánok elkerülése végett) hatolt be Burmába, míg más egységeket három kijelölt tisztásra (melyek kódnevei „Picadilly”, „Broadway” és „Chowringhee” voltak) kívántak vinni siklórepülővel – ezek közül kettő bizonyult használhatónak (a „Picadilly”-t a helyi tíkfa-kitermelők időközben telerakták rönkökkel). A szárazföldi dandár négy hét után elérte a Chindwin folyót, a siklórepülők ekkor, március 5-én kezdték el bevinni a többi csapatot. A landolások során nagy volt a balesetek és az ebből következő veszteségek aránya, mivel a C–47-es szállítórepülők egyenként két siklót húztak maguk után, amelyek maguk is zsúfoltak és túlterheltek voltak.
Wingate tábornok szövetséges kommandós csapatának tagjai Burmában.
A „Broadway” leszállóhely került végül megerősített állássá való kialakításra, és a további repülések összesen 9000 chinditet hoztak Burmába. A „Broadway” közelében a chinditek létrehoztak két további megerősített pozíciót, White City és Aberdeen néven. Mivel ezek messze a japán vonalak mögött voltak, volt idejük felkészülni az elkövetkező súlyos harcokra. Ezek során a brit és japán erők gyakran közelharcban találkoztak – a szuronyok mellett a macheték, a gurkhák kukri kései, illetve a japánok katanái is előkerültek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Csak az anyasággal válhattak szabad nőkké a szultán ágyasai
- Naponta csodálhatták anyjuk bátorságát Zrínyi Ilona gyermekei
- Egy étterem volt az amerikai feminista mozgalom első főhadiszállása
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Angyal a pokolban: Andrássy Ilona, a lelkiismeretes ápolónő
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap