Örömteli napra ébredtek 1896. május 14-én (a Gergely-naptár szerint május 26-án) az Orosz Birodalom lakói: a már másfél éve uralkodó II. Miklós cár fejére végre korona került. A moszkvaiak és a környékbeliek természetesen nem az ötórás szertartás vagy a számukra teljesen elérhetetlen, rongyrázós esti díszvacsora miatt várták a jeles eseményt. Hanem a négy nappal későbbi népünnepély miatt, ahol ingyen sör, ökörsütés és ajándék várta őket.

A leleményes moszkvaiak már előző este helyet foglaltak maguknak a város északnyugati részén található Hodinka-mezőn. A hatalmas területen több mint 150 helyen osztogatták az ételeket, és közel kéttucatnyi városi kocsma települt ki. Bár a bankett bárány- és fácánsültjei, valamint jégkrémjei mellett kissé szegényesnek tűnhetett a kenyeret, kolbászt, perecet, mézeskalácsot és egy emlékérmét tartalmazó ajándékcsomag, becslések szerint mintegy félmillióan voltak aznap a helyszínen.

A várakozó, hatalmas tömegben az a pletyka kapott szárnyra, hogy a szervezők nem készültek ennyi ünneplőre, kevés lesz tehát a sör, illetve az ajándék. Az emberek ekkor egymást taposva-lökdösve kezdtek előrenyomakodni, hogy az ünnepség kezdetére biztos pozícióba jussanak. A kirendelt, 1800 főnyi rendőrségnek esélye sem volt az áradat megállítására. A katonaság által olykor gyakorlótérnek is használt mezőt számos kisebb gödör, nagyobbacska völgy tarkította. A tömegnyomorban százak botlottak el az ilyen mélyedésekben, a tragédia pedig elkerülhetetlenné vált. A földre kerülőket agyontaposták, sokan pedig megfulladtak. 1389-en lelték aznap halálukat, a feljegyzések szerint további 1300-an pedig súlyosan megsérültek.

Az eseményt egyébként nem fújták le, mivel a tragédiába torkolló tolakodás csupán a tér egy kisebb szegletére korlátozódott, így a legtöbben nem is láthatták a véres jeleneteket. Mire a cári pár délután két órakor megjelent a tér közepén lévő pavilon erkélyén, a csatatérre emlékeztető helyszín nyomait már el is tűntették. A frissen koronázott uralkodót is csak később tájékoztatták a történtekről. Naplójában a cár mély megrendüléssel írt az esetről. Még aznap százezer rubelt adományozott az áldozatok családjának, és le akarta mondani a francia követségen tervezett esti bálon való részvételét is. Az igencsak befolyásolható, általában az utoljára hallott véleményt és tanácsot elfogadó Miklóst azonban lebeszélték erről a francia–orosz szövetség fontosságára hivatkozva.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2017. különszám számában olvasható.