Véres, kegyetlen és a végsőkig hierarchikus társadalomban éltek az aztékok
2022. június 27. 18:05 Múlt-kor
Korábban
Szerencsejátékon elbukott szabadság
Az azték társadalom két részre tagolódott: nemesekre, valamint közrendűekre. Bár a nemesek mindössze az azték népesség 5–10 %-át tették ki, a földek mellett a legfontosabb kormányzati, valamint katonai pozíciók is a kezükben voltak. Kiváltságaikat törvények rögzítették.
Az utcán csatangoló nemeseket nem volt nehéz beazonosítani. Színes gyapotköpenyük és tollkoronájuk, csillogó nemesfémekből (arany, jáde stb.) készült ajak- és füldíszeik láttán otthonában valószínűleg naponta több ezer közrendű lakos emlékezett meg róluk cifrább kifejezések kíséretében.
Nemesek ábrázolásai a 16. századi, ún. firenzei kódexből.
Az előkelők öltözködésénél már csak villáik voltak hivalkodóbbak. Egyes, többek között gőzfürdővel, ceremóniateremmel és raktárhelyiséggel felszerelt nemesi paloták több mint egy hektárnyi területen terültek el, ahol a férfiaknak és a feleségeknek külön épületrész állt rendelkezésre, és még az ajtófélfák is cédrustól illatoztak.
Ezzel szemben a közrendűek a városok szélén épített, gyakorlatilag csak alvásra használható házaikban laktak. A feleségek a nemeseknek adóként juttatott gyapotköpenyeket, quachtlikat szőttek, elvégezték a ház körüli munkákat, és ők vitték a terményt a piacra értékesíteni. A férfiak általában a földeken dolgoztak, sokszor pedig harcba hívták őket.
A közrendűek legalsó rétegét a rabszolgák alkották. Rabszolgasorba többféleképpen is kerülhetett az ember. Gyakori volt a szerencsejáték miatt történő eladósodás. Az aztékok a köztereken a mai táblás játékokhoz hasonló patollival, valamint a közép-amerikai labdajátékkal, a tlachtlival múlatták az időt, a nézők pedig aranyban, jádéban, vagy akár a kvézál madarak színes tollaiban is fogadhattak a győztesre. Annak, aki veszített, sokszor nem maradt más lehetősége, mint rabszolgának állni.
Illusztráció a tenochtitlániak mindennapi életéről
Előfordult, hogy valaki önként mondott le szabadságáról, mert nem tudta eltartani magát és családját. A rabszolgasors azonban nem feltétlenül szólt örökre. Volt, aki csak néhány évre került alárendelt helyzetbe, a rabszolgák utódainak szabadságát pedig törvény garantálta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.