Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága
2024. szeptember 22. 16:05 Múlt-kor
Korábban
A birodalom végnapjai
477-ben meghalt Geiserich. Utódja, Hunerich az uralkodásának utolsó éveit a katolikusok üldözésével töltötte. A beszámolók szerint élve megégettette a katolikus papokat, és akiket megkímélt, soha többé nem celebrálhattak misét. A püspököket Szardíniára száműzte. A katolikus templomokat javaikkal együtt lefoglalta, és megtiltotta, hogy továbbiakat építsenek.
Hunerich öccsei, Gunthamund és Thrasamund uralkodása alatt jelentősen csökkent a katolikusokra nehezedő nyomás. Bár a száműzött püspökök nem térhettek vissza otthonaikba, a katolikus templomok megnyithatták kapuikat.
Újra működni kezdtek a római uralom alatt létrehozott, de később betiltott neves karthágói iskolák. A rómaiak előtt megnyílt az út az udvari körökbe való bejutáshoz, és Thrasamund még fürdőt is építtetett Karthágó mellett.
Karthágó romjai. Az ősi város elfoglalásával a vandálok egyúttal jelentős hajóhadra is szert tettek, és elfoglalták vele Szicíliát, Korzikát, Szardíniát és a Baleár-szigeteket.
Thrasamund Róma-barát politikáját vitte tovább utódja, a hosszú ideig Konstantinápolyban élő, több mint 60 évesen trónra kerülő Hilderich is, elődjével ellentétben azonban már nem vette figyelembe a vandál arisztokrácia érdekeit. Thrasamund figyelmeztetése ellenére visszahívta a száműzött katolikus püspököket, és bebörtönözte elődje hitvesét, Amalafridát. Ezzel két legyet ütött egy csapásra, ugyanis a királyság ariánus lakossága mellett Amalafrida testvérét, a keleti gót király Nagy Theodorichot is magára haragította.
Unokatestvére, a fanatikus ariánus hírében álló Gelimer nem is tűrte sokáig a vandál hagyományokat semmibe vevő király ténykedését, és 530-ban letaszította a trónról. Justinianus bizánci császár sem tétlenkedett: a Vandál Királyságban uralkodó kaotikus állapotokat kihasználva 533-ban hadjáratot indított Gelimer ellen.
A vandál trónbitorló két sorsdöntő csatát is elveszített, és végül 534-ben megadta magát. Haláláig nyugodt körülmények között élt galatiai (a mai Anatólia területén fekvő) birtokán. A vandál kincstárat Konstantinápolyba vitték. Belizár, a győztes hadvezér óriási lakomát rendezett a vandál királyok palotájában. Az ételt és az italt Gelimer szolgái hordták a győztesek asztalára.
Az ariánus papság elmenekült, az otthonmaradók többsége pedig áttért a katolikus hitre. A hadsereg java részét beolvasztották a bizánci haderőbe, s a legjobb harcosokat (Vandali Iustiniani) a perzsa határra rendelték. Az egykori Vandál Királyságból bizánci provincia lett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Vagyona miatt keverték rossz hírbe a szörnyetegnek tartott Báthory Erzsébetet
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Máig nem derült fény arra, hogy ki és miért mérgezte gázzal a mattooni polgárokat
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak 20:20
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek 18:05
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága 16:05
- Színházi előadások mellett bűntények helyszíne is volt a legendás Hungária Fürdő 15:05
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát 09:50
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György 09:05
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét tegnap
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján tegnap