Vaságyúk, rézágyúk: 200 éve született Gábor Áron

2014. november 27. 11:01

200 éve, 1814. november 27-én született Berecken Gábor Áron. A Magyar Nemzeti Levéltár ezen a héten az 1848/49-es szabadságharc alatti székely tüzérség létrehozásának történetét mutatja be. Szervezője és vezetője Gábor Áron őrnagy volt.

Korábban

Gábor Áron: aki mindenét feláldozta a szabadságért

Asztalos is volt, főhadnagy lett

A szabadságharc híres székely alakjának édesapja Gábor István, Bereck főjegyzője volt, aki a gyalog határőrkatonák rendjéhez tartozott a 15. (2. székely) határőrezred állományában. E társadalmi csoport nagyban meghatározta Gábor Áron életét is, mivel a határőr gyalogezredek férfitagjainak 18 és 50 év között katonai szolgálatot kellett teljesíteniük. A családok mindennapi életüket csak a katonai törvények szerint élhették, ugyanez vonatkozott a gyermekeik iskoláztatására és nevelésére.

Gábor Áron a kantai elemi iskolában kezdte meg, majd a csíksomlyói gimnáziumban folytatta tanulmányait, amelyet a kitűnő eredményei mellett kénytelen volt megszakítani. A 15. (2. székely) határőrezred parancsnoksága ugyanis behívta őt az alakulat kötelékébe, ahol 1831 és 1845 között szolgált tüzérként. Tüzérségi ismereteit Gyulafehérváron nyerte. A katonai szolgálat mellett Gábor Áron asztalosmesterként biztosította a megélhetését. 1837-ben a berecki Finta család részére koporsót, 1844-ben a berecki templom számára szekrényt készített, 1848-ban pedig a gelencei templom megrendelése alapján dolgozott.

1848-ban felszínre törtek a székely határőrség addig elfojtott problémái is. A háromszéki határőri rend mind az országgyűléseken, mind a székgyűléseken követelte az 1764 óta ráerőszakolt kényszerszolgálat eltörlését, de nem született megoldás. 1848 szeptemberétől Erdély a polgárháború szélére sodródott. Először a 17. (2. román) határőrezred mondta fel az engedelmességet a magyar kormányzatnak, majd ez követte a III. balázsfalvi gyűlés által életre hívott román népfelkelés. 1848. október 18-án pedig Anton Puchner altábornagy, erdélyi főhadparancsnok az országrészt ostromállapotba helyezte.

A székelység a magyar kormányzat mellett foglalt állást. Az 1848. október 16-19. között tartott agyagfalvi székely nemzeti gyűlésen kimondták az önvédelmi harc vállalását. A gyűlésről készült jegyzőkönyv 18. pontja szerint a székelységnek néhány üteg ágyú birtokába kell jutnia. A román és szász lakosság lázadásától, illetve a sorkatonaság ellenséges magatartásától tartva Háromszék minden olyan hírnek utánajárt, amely esetleges ellenséges ágyúöntésről számolt be, és élénken támogatta a székelyek ágyúöntését.

1848. november elején Gábor Áron Háromszék Kormányzó Bizottmányának megbízásából Magyarhermányban, az ottani vasbánya melletti hutában tevékenykedett az ágyúöntés érdekében. A közelben fekvő Bodvajban fából kifaragott egy ágyúformát, és Bodor Ferencnek segítségével, aki a bodvaji kohó és bánya bérlőjének, az örmény eredetű Zakariás Antalnak volt a bányaművezetője, három ágyút öntetett. Azonban a főlyuk mindhárom ágyúcsőn annyira ferdén volt öntve, hogy a Sepsiszentgyörgyön megtartott próbánál a három löveg közül egynek még a próbalövésnél kitört az oldala, a második „félelmesen mutatta magát", és csak a harmadikkal végrehajtott lövészet sikeres volt. Ettől kezdve a hatfontos lövegek állandó szereplői voltak a törvényhatóság önvédelmi harcának. Gábor Áron a kezdeményezésével óriási szolgálatot tett az ország és a székelység szabadságharcának. Érdemeivel a szék lakossága is tisztában volt, így a december 23-án tartott bizottmányi gyűlésen tüzér főhadnagynak léptették elő.

következő oldal 1 / 3