Valóságos csodadrogként alkalmazták az európai nagyhatalmak a kokaint az I. világháborúban
0000. 0. 00:00 Múlt-kor
Korábban
Katonai érdeklődés
Európa fegyveres erői is lassacskán kezdték felismerni a koka egyedi tulajdonságait és lehetséges katonai felhasználhatóságát. Theodor Aschenbrandt bajor katonaorvos ismerte Friedrich Wöhler és tanítványa, Albert Niemann 1859-es felfedezését, amikor a két férfi elsőként szintetizált kokaint a kokacserjéből. Találmányukat a következő évben jelentették be, 1862-ben pedig az 1668-as alapítású darmstadti Merck gyógyszeripari cég megkezdte a kokain előállítását.
A Merck úgy hirdette termékét, mint „olyan stimulánst, amely kimondottan alkalmas a test munkaképességének növelésére bármiféle veszélyes mellékhatás nélkül.” 1883-ban Aschenbrandt végrehajtott egy kísérletet, melynek keretében gyakorlatozó katonáknak vízben feloldott kokaint adtak. „Felkeltettem a hadsereg érdeklődését, és további kutatásra ösztönöztem őket” – írta összefoglalójában. „Úgy gondolom, elegendő bizonyítékot adtam kimagasló hasznosságáról.”
Ebben az időben a szer katonai hasznát nem általános erő- és állóképesség-növelő hatásában, hanem étvágycsökkentő hatásában látták. Arra látták jónak, hogy 15-20%-kal csökkentsék a hadsereg élelmezésének költségeit. Sok európai és amerikai orvos kísérletezett azonban a kokainnal az újabb felhasználási területek felfedezése érdekében.
Ilyeneket nem csupán az orvoslásban (például az aneszteziológiában és a lázcsillapításban) találtak, de a sportban is. A sport a korabeli államok stratégiájában fontos eszköz volt, mivel felkészítette a fiatal fiúkat a katonaéletre. Aschenbrandt katonai felhasználásról szóló jóslatai helytállónak bizonyultak az első világháborúban, melynek során a drog bőségesen bizonyította általános harctéri hatékonyságát.
A kokain iránti kereslet igen alacsony maradt még az 1880-as évek végén is, előállítása azonban egyenletesen növekedett. A Merck gyártásáról elérhető statisztikák jól szemléltetik ezt. 1881 és 1884 között összesen 1,4 kilogrammnyi kokain-hidrokloridot állított elő, csak 1885-ben viszont már csaknem 30 kilogrammnyit.
1913-ban a Merck kokaingyártása majdnem elérte a 9000 kilogrammot, ezután a háború megszakította a nemzetközi kereskedelmet, ami miatt a perui kokacserje és nyers kokain nem tudott eljutni az európai gyárakba. Ennek eredményeképpen a Merck gyártása 1915-re visszaesett 500 kilogrammra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.