Tragédiák sora vezetett a Hunyadi-dinasztia bukásához

2020. július 12. 08:32 Pálosfalvi Tamás

Korábban

Halálos fordulatok

Még ennél is rendkívülibb dolog történt 1458-ban, Hunyadi Mátyás trónra lépésekor. Ő ugyanis nemcsak elődeivel nem állt semmilyen rokoni kapcsolatban, hanem uralkodói dinasztiából sem származott sem apai, sem anyai ágon.

Vonatkozó példáért nem kell nagyon messzire menni, hiszen egészen hasonló dolog történt Csehországban is Podjebrád György trónra lépésével. Az ő hatalomra jutását ugyanazon okok indokolták, mint Mátyásét: V. László utód nélküli halála (1457) után az országot kormányzó, a hatalmat ténylegesen gyakorló főúr trónra emelése tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak a belső megosztottság megszüntetésére. A dolog, mint látni fogjuk, sem Mátyás, sem Podjebrád esetében nem bizonyult problémamentesnek, ami ugyanakkor nem jelenti azt, hogy bármelyik reális alternatíva működőképesebb lett volna.

Hogy Hunyadi Mátyás egyáltalán elfoglalhatta Magyarország trónját, mindenek fölött apja, Hunyadi János kivételes katonai és politikai karrierjének volt köszönhető. A katonai pályán viszonylag alacsony sorból fölemelkedő nemes politikai „áttörése” nem volt ritka jelenség Itália kicsiny államaiban (gondoljunk például a milánói Sforzákra), a Magyarországhoz fogható nagyobb monarchiákban azonban rendkívülinek számított.

Bekövetkezéséhez Hunyadi kétségtelen tehetsége és ambíciója, valamint a folyamatos oszmán katonai nyomás mellett olyan váratlan fordulatokra is szükség volt, mint Habsburg Albert (†1438) majd I. Ulászló (†1444) váratlan halála. Az 1440-es években aratott katonai győzelmeinek köszönhetően 1446-ra, amikor az I. Ulászló halálával támadt hatalmi űr betöltése halaszthatatlanná vált, Hunyadi nemcsak az egyik leggazdagabb főúr volt, hanem politikailag megkerülhetetlen tényező is, aki ráadásul élvezte az oszmánellenes harcban érdekelt európai erők, főként a pápaság támogatását is.

Kormányzóvá választása (1446. június) ennek megfelelően híven tükrözte az aktuális hatalmi-politikai helyzetet, de akkor aligha látta bárki is, hogy később a királyi trónig vezető út első állomásának bizonyul majd. Főképpen, hogy az országnak V. László személyében volt legitim uralkodója.

Hunyadi János kormányzói megbízatása 1453 januárjában, miután V. László megkezdte tényleges uralkodását, hivatalosan véget ért. Gyakorlatban ugyanakkor, mivel a királyi várak és birtokok a kezén maradtak, és azokhoz megkapta a királyi felség főkapitánya és a királyi jövedelmek kezelője címet, a helyzet nem sokat változott.

A „királyi felség főkapitánya” cím (supremus capitaneus regie maiestatis) tulajdonképpen megfelelt annak, amelyet Hunyadi régi ellenfele, Jan Jiskra 1440 óta ugyancsak V. László nevében viselt. Ennek tényleges tartalma persze függött a mindenkori erőviszonyoktól, nem úgy, mint a másik címé, amelyet Hunyadi 1453 elején kapott a királytól.

Ez, a „Beszterce örökös grófja”, az egyik első magyarországi arisztokrata méltóságnak tekinthető, és egészen nyilvánvalóan azt a célt szolgálta, hogy egy szintre emelje a családot a másik régi riválissal, a Cilleiekkel. A cím birtokában, akárcsak Cillei Ulrikot, a király nagybátyját, Hunyadit is megillette a „tekintetes és nagyságos” (spectabilis et magnificus) megszólítás, és, ami ennél is fontosabb, a grófság örökölhető volt.

A grófi cím adományozása idején Hunyadinak már két fia volt, az idősebb László és öccse, Mátyás. László az 1450-es években apja oldalán bekapcsolódott a politikába, és minden bizonnyal az idősebb Hunyadi örökösének tekintette magát. Az ugyanakkor, hogy a családi birtokokon és a besztercei grófi címen kívül mit fog örökölni, távolról sem volt biztos. A főkapitányi cím és a királyi jövedelmek kezelése szorosan összefüggött Hunyadi János óriási tekintélyével, de azt aligha gondolta bárki is, hogy az ezzel járó hatalom automatikusan megilleti a fiát is.

Amíg János élt, a királyi udvar, bármennyire szerette volna is, nem merte nyíltan megkérdőjelezni a család magyarországi befolyását, miután azonban a nagy hadvezér 1456 augusztusában sírba szállt, az addig elfojtott ellentétek felszínre törtek.

Hunyadi László, a jelek szerint, a legteljesebb mértékben apja politikai örökösének tekintette magát, vagyis úgy gondolta, hogy a továbbiakban mindama hatalom őt illeti, amit korábban János gróf gyakorolt.

Más állásponton voltak azonban a család ellenfelei, főképpen Cillei Ulrik, akinek véleményét sokan mások, köztük a király mellett a Hunyadiak egykori szövetségesei is osztották. Ők úgy gondolták, hogy a dolgok rendje szerint a királynak kell uralkodnia, ehhez pedig szüksége van a királyi birtokokra és jövedelmekre. A konfliktus ezek után elkerülhetetlen volt, és a magyar középkorban szokatlanul szélsőséges formát öltvén, Cillei Ulrik (†1456. nov.), majd Hunyadi László (†1457. márc.) erőszakos halálához vezetett.

előző oldal következő oldal 2 / 4