Tíz híres kurtizán, aki beírta nevét a történelembe
2017. március 29. 12:33
Korábban
London sztárja, aki leszúrta egy vendégét
Sally Salisbury Sarah Pridden néven látta meg a napvilágot és már egészen fiatal korában megismerkedett a prostitúció világával. Kilenc éves volt, amikor elszökött otthonról és London utcáin próbált szerencsét. Rövidesen híre ment a „gyönyörű kislánynak, aki a City környékén röplapokat árul az iskolásfiúknak.” A röplapárusítás azonban csak álca volt, Sally fő bevételi forrása már ekkor az volt, hogy fél koronát kért a fiúktól egy óra vele töltött időért. Egy ideig a hírhedt skót kalandor és erőszaktevő, Francis Charteris szeretője volt, aki azonban elhagyta őt 14 éves korában.
Ezt követően London egyik legdrágább bordélyházába került, ahol komoly klientúrát épített ki az odalátogató arisztokraták köréből. Karrierjének egy híres botrány vetett véget, amikor Sally leszúrta egyik vendégét, egy bizonyos John Finch nevű férfit, amiért az végül valaki másnak adott két korábban neki ígért jegyet az operába. Sally-t az eset miatt egy év börtönbüntetésre ítélték, amely időszak alatt – valószínűleg szifilisz miatt – súlyosan belázasodott, és mindössze 32 éves korában, 1724-ben meghalt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap