Titkos szerelmektől a lángoló férfiak báljáig – a középkor 10 leghangosabb botránya
2020. március 30. 10:11 Múlt-kor
Korábban
A Tour de Nesle-affér
IV. (Szép) Fülöp francia király három menye egy igen súlyos, halállal végződő házasságtörési botrányba keveredett. 1314-ben lánya, Izabella – aki II. Edvárd angol királyhoz ment feleségül – elárulta a királynak, hogy azt az erszényt, amelyet egy évvel korábban, franciaországi látogatása során a sógornőinek adott, két lovagnál, Gautier és Philippe d'Aunay-nál látták utoljára.
Az uralkodó vizsgálatot indított, amelyből kiderült, hogy a két lovag és a hercegnők a párizsi városfal egyik őrtornyában, a Tour de Nesle-ben „tiltott ügyletekbe” keveredtek, vagyis megcsalták hites urukat. A dühös Fülöp elfogatta és megkínozta a férfiakat, akik mindent bevallottak.
Miután kasztrálták őket, az egyiket felnégyelték, a másikat pedig kerékbe törték, majd mindketten fellógatva végezték. Eközben a három meny is bírák elé került, kettejüket bűnösnek találták. Fejüket leborotválták, és életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték őket.
Egyikőjük már a következő évben rejtélyes körülmények között elhalálozott (a szóbeszéd szerint meggyilkolták), míg a másikat nyolc év után szabadon engedték földalatti zárkájából, ő apáca lett. Mivel borzalmas körülmények között élt börtönében, az egészségi állapota leromlott, és néhány évvel később követte rokonát a túlvilágra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Abszurd részleteket is kikényszerítettek a vallatók a Rajk-per vádlottjaiból
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György
- Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére
- Több mint fél ezer rendházat számolt fel a Rákosi-rendszer
- Rabtársainak is megtanította verseit a recski munkatábort megjárt Faludy György
- A legnehezebb időkben is biztos támasza volt az erdélyi magyarságnak Márton Áron
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg tegnap
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László 2024.09.26.
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary 2024.09.26.