Többször is bebörtönözték, birodalmi átok is sújtotta a vaskezű rablólovagot
2018. december 8. 08:33 Múlt-kor
Korábban
Nyughatatlan családapa
Ekkor – 1530-ban – már 50 éves volt, és két feleségtől összesen tíz gyermek – három lány és hét fiú – édesapja. Habár ez alkalommal valóban sokáig nem emelte vaskezét senkire, 1542-ben csatlakozott V. Károly császár csapataihoz, akik Buda és Pest – végül sikertelen – visszafoglalására indultak. Ezt követően 1544-ben a francia király elleni hadműveletekben vett részt.
Götz von Berlichingen igazán sosem vonult vissza – folytatta időről időre a hadakozást egészen 1562-ben, 82 éves korában bekövetkezett haláláig. Egy dolog biztos: nem volt a kor lovagi eszményének megtestesítője. Zsoldos volt, és sokszor törvényen kívüli, kivételes bátorságához azonban nem férhet kétség. Alakja a halála utáni évszázadokban fokozatosan kikopott az emlékezetből, amíg Goethe 1773-as drámája újra rá nem irányította a figyelmet.
Goethénél szerepel Götz ikonikussá vált mondata is: „Er kann mich im Arsche lecken!” („Kinyalhatja a seggem!”), utalva a császárra, akinek csapatai megadásra szólítják fel Jagsthausennél. Goethe ezt az idézetet Götz saját önéletrajzi művéből, az úgynevezett rossachi kéziratból kölcsönözte. Itt egy teljesen más helyzetben írja azt magáról a lovag, hogy így szólt: „er solte mich hindern lecken”, azaz „kinyalhatja a hátsómat”. A kifejezést azóta „sváb köszönésként” és „Götz-idézetként” is ismeri a köztudat, és ez inspirálta Mozart „Leck mich im Arsch” című darabjának címét is.
Götz von Berlichingen neve, illetve jelképe, a vaskéz Goethe után rendre előkerül kulturális és katonai kontextusokban: Götz Jean-Paul Sartre „Az ördög és a jóisten” című darabjának egyik szereplője, aki kegyetlen hadúrból kíméletes emberré válik. A második világháborúban a Waffen-SS 17. páncélgránátos hadosztálya viselte a nevét, vaskeze pedig a Kriegsmarine két tengeralattjárójára is fel volt festve. Egy szintén a Kriegsmarine által hadrendbe állított fegyveres kereskedőhajót, amelyet Japánba indítottak el, kapitánya eredetileg Michael névre akart keresztelni, ezt azonban nem engedélyezte a haditengerészet vezetése. Amikor a kapitány a Götz von Berlichingen nevet terjesztette fel, elfogadták – holott vélhetően éppen a fent említett leghíresebb mondatára való, üzenetértékű utalás volt. Jagsthausen község címere napjainkban is tartalmazza Götz híres vaskezét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.