Öt tény a szénanátha történetéről
2018. július 3. 12:54 Múlt-kor
Korábban
A szénanátha egykor divatos volt az Egyesült Államokban
Miután összekapcsolták a felsőbb osztályok életmódjával, talán nem meglepő, hogy a szénanátha csaknem státusszimbólummá vált a 19. század végére. Az Egyesült Államokban divatos, sőt, egyes esetekben egyenesen kívánatos betegségnek számított a társadalom felsőbb köreiben. A század végére a betegség növekvő előfordulásának hatására több társaság is létrejött, amelyek vele foglalkoztak. Az egyik legjelentősebb az Egyesült Államok Szénanátha Társasága volt, amelynek a New Hampshire-i White Mountains nevű hegységben volt a központja – az 1874-ben alapított szanatórium egyfajta szénanáthásoknak való üdülőként működött, amely a gazdag középosztálybeliek számára békés menedéket nyújtott a bosszantó nyári pollen elől. A kor egyik „szénanátha-szakértője”, egy Morrill Wyman nevű férfi, gyermekkorában több „szénanátha-nyaraláson” is részt vett a White Mountains-i üdülőben.
Nem volt azonban mindig divatos szénanáthában szenvedni. 1827-ben az angol The Times napilap arról írt, hogy Devonshire hercege abban szenved, „amit vulgárisan szénanáthának neveznek.” Tíz évvel később a betegség iránti lenézésük csökkent. IV. Vilmos király ekkor állítólag „a szénanátha egy támadását szenvedte el, amelyben általánosan több hete szenved.” A király, úgy tűnik, nem szenvedhetett „vulgáris” betegségben. Vilmos nem sokkal e cikk megjelenése után meghalt, de hogy ehhez volt-e bármi köze a „szénanáthájának”, nem tudni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca
- Kémfilmbe illő tervekkel próbálta elérni Fidel Castro bukását az Egyesült Államok
- Hivatalosan máig nem született béke észak és dél között a Koreai-félszigeten
- Kezdeti hátránya ellenére az Egyesült Államok végül megnyerte az űrversenyt
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- Richard Nixon mellett sok más amerikai elnököt is ellátott tanácsaival Henry Kissinger
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap