Öt ok, amiért a kora középkor nem is volt annyira sötét
2016. november 18. 16:20
Korábban
„Imádkozzál és dolgozzál”
Az egyház kora középkori hatalma volt az egyik legfőbb oka annak, hogy a gondolkodók később – főként a reformáció és a felvilágosodás korában – sötétnek bélyegezték a korszakot, mivel úgy vélték, a papság a vallásos hit érvényre juttatása érdekében elnyomta a szellemi haladás serkentésére tett erőfeszítéseket. A korban azonban megjelentek a keresztény szerzetesrendek, amelyek ösztönözték az olvasást és a tanulást, és számos középkori szerzetes működött a művészet és a tudomány támogatójaként, sőt, olykor maguk is komoly szellemi hagyatékot hagyományoztak át az utókorra.
Érdemes kiemelni Nursiai Szent Benedek (480-543) alakját, aki Monte Cassino hegyén alapította meg a bencés rend anyakolostorát. Az általa kidolgozott szigorú bencés regula egész Európában elterjedt, és számos más szerzetesrend szabályzatának megalkotásában jelentett kiindulópontot. Szent Benedek úgy vélte, „a tétlenség a lélek ellensége”, és elvárta szerzeteseitől, hogy a spirituális mellett kétkezi és szellemi munkát is végezzenek, ez pedig a protestáns munkaetika korai előképét jelentette. Nem véletlen, hogy a Benedek-rendi szerzetesek jelmondata az „Ora et labora” („Imádkozzál és dolgozzál”) volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap