2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Szextippek a késő középkori Franciaországból

2018. május 25. 10:52 Múlt-kor

A középkor és kora újkor írástudói között gyakori jelenség, hogy tanácsokat adnak az olvasónak – különösen sok olyan mű van, amely a hálószobára vonatkozó bölcsességeket tartalmaz. 1503-ban egy tanuló orvos, Symphorien Champier megírta „Az erényes hölgyek hajója” című könyvét, amely a történelem nagy női alakjainak listáját és tetteiket tartalmazza, hogy például szolgáljanak a kortárs lányok és nők számára. Orvosi tanulmányai miatt azonban – amelyek során nyilván igen sokat olvasott Galénosztól, Hippokratésztól, Arisztotelésztől és Platóntól – nem tudta megállni, hogy a szexről és a fogantatásról szóló tanácsokat ne csempésszen be művébe. Alább Champier legjobb tippjeinek listája:

A megfelelő életkor

Platón nyomán Champier is kijelenti, a nők házasodására a tökéletes életkor 16 és 20 év között van, a férfiak esetében ugyanez 30 és 35 év között van. A 16-nál fiatalabb lányok esetében szerinte fennáll az a veszély, hogy a hölgy örökké beteg lesz – „Így ahelyett, hogy ő szolgálna téged, neked kell szolgálnod őt” – figyelmeztet Champier. Kivételt képez azonban, ha az illető hölgy magas növésű. Ha alacsonyabb, akkor mindenképpen érdemes 21 éves korig várni a házassággal. Ha mind a férfi, mind a nő 21 felett vannak, valószínűleg minden rendben lesz: „a gyermekek vonzóak és jó vérmérsékletűek lesznek, arányos testrészekkel és jó ésszel.” Ha lehetséges, akkor a türelmet javasolja, ugyanis a korábban született gyermekek „tökéletlenek és alacsonyak” lesznek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár