2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Szerelem a kommün idején: Berény Róbert kalandos élete

2022. március 18. 18:05 MTI

135 éve, 1887. március 18-én született Berény Róbert festő, grafikus, a magyar „vadak” egyik meghatározó alakja, akinek nevét a Tanácsköztársaság Fegyverbe, fegyverbe! című plakátja tette ismertté.

Berény Róbert
Berény Róbert festőművész a műtermében egy falikép tervét készíti kartonra. (kép forrása: fortepan/Bojár Sándor)

Eredeti neve Backofen Róbert volt, zsidó származású édesapja tőzsdeügynökként és gabonakereskedőként alapozta meg vagyonát. A család az 1870-es években költözött Nyíregyházáról a fővárosba, nevüket a századfordulón magyarosították.

A nagypolgári körülmények között egy Városmajor utcai villában nevelkedő Róbertet kis korától csak a zene és a festészet érdekelte. Rajzolni Pór Bertalantól, festeni Zemplényi Tivadar Mintarajziskolájában tanult, 1905-től néhány hónapig a párizsi Julian Akadémia növendéke volt.

A francia fővárosban Cézanne, Matisse, Picasso, a posztimpresszionisták, a vadak és a kubisták gyakoroltak rá nagy hatást. Hazatérve Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos társaságában a Nyolcak csoportjának alapítója lett.

Új képek című, 1909-1910 fordulóján rendezett bemutatkozó tárlatukon még csak egyetlen képpel szerepelt, de az 1911-es kiállításon már az övé volt a legnagyobb kollekció.

A történelmi festészeten és a realista zsánerképeken nevelkedett magyar közönséget sokkolták a Nyolcak akadémikus normákra fittyet hányó képei. Egy visszaemlékezés szerint „az emberek fenyegetőztek, öklüket rázva kérték vissza a belépti díjat”.

Képzett muzsikus volt, akár a zenei pályát is választhatta volna. Gyakran jött össze kamarazenélésre régi iskolatársával, a zeneszerző Weiner Leóval és az Ady-verseket megzenésítő Reinitz Bélával, rendszeresen írt zenekritikákat a Nyugatba.

Az elsők között ismerte fel Bartók és Kodály zsenijét, házi bemutatón hallgatta meg Bartók otthonában a Kékszakállú zongorakivonatát, a komponistát és Weinert meg is festette. 1912-ben vette feleségül Spitzer-Somló Ilonát, „Lénit”. A rendkívül művelt, a művészetekre nyitott asszonnyal együtt készítettek selyemhímzésű faliszőnyegeket és párnákat.

Az első világháborúban katonai szolgálatot teljesített, leszerelése után festő szabadiskolát nyitott. Nála tanult a később világhírűvé vált Moholy-Nagy László és az a Székely-Kovács Olga, akivel később karikatúra-albumot készítettek az 1924-es salzburgi pszichoanalitikus konferencia résztvevőiről; vacsoravendégként állítólag még Freud is megfordult a Berény-villában.

Bár a Nyolcak polgári radikalizmusát a Tanácsköztársaság eszméiben és gyakorlatában is messze meghaladta, a művészek kiálltak a proletárforradalom mellett. Berény elkészítette a Fegyverbe, fegyverbe! című mozgósító erejű plakátot, és szerepet vállalt a Művészeti Direktórium munkájában is.

Léninek is meghatározó szerepe volt ebben, mert szomszédságukban alakult meg a kommunista párt, az asszony Kun Béla titkárnője lett. A kommün száz napja után a művészt letartóztatták, meghurcolták, házassága tönkrement, végül 1920-ban külföldre távozott.

Előbb Bécsben, majd Berlinben telepedett le, évekig nem vett ecsetet a kezébe. Zenével foglalkozott, filmdíszletet tervezett, és konstruált egy filmvetítő gépet. A fáma szerint rövid szerelem szövődött közte és Marlene Dietrich között, sőt a golyóstollat is feltalálta, de azt előbb szabadalmaztatta Bíró László József.

Berlinben ismerkedett meg Breuer Etelka csellóművésszel, akivel egymásba szerettek, s hazatérve, 1926-ban összeházasodtak. Az új szerelem és a hazai környezet véget vetett depressziós korszakának, újra alkotómunkába fogott.

Felesége viszont félretette a vonót, csak férjének élt, ezután csak egy alkalommal, barátjuk, Bernáth Aurél unszolására volt hajlandó játszani. Berény számos képen örökítette meg az erős erotikus kisugárzású nőt, de csellón játszva csak egy 1928-ban született alkotás ábrázolja.

A festő a KÚT (Képzőművészek Új Társasága) tagja lett. A plakátművészet egyik megújítójaként ő készítette a Modiano cigarettapapírt, a Palma kaucsuksarkot, a Cordatic gumikereket hirdető falragaszokat.

Az 1930-as években a nagybányai tradíció felé fordult, művészete lágyabb lett, a szigorú képi szerkezetet mindinkább felváltotta a látvány tisztelete. 1934-től Zebegényben alkotott, nyaranta festőiskolát működtetett, itteni műterme és vele számos műve a második világháború végén elpusztult.

Budapest ostromát Zugligetben bujkálva vészelte át. 1948-tól a Képzőművészeti Főiskolán oktatott. A tematikus piktúra felé fordult, nagyméretű művei (FestőnövendékMajálisMűterem-látogatás) igényességükkel tűnnek ki a korszak sematikus, szocreál alkotásai közül.

Művészetét 1950-ben és 1952-ben Munkácsy-díjjal, 1951-ben Kossuth-díjjal jutalmazták, de művei nem kellettek a hatalomnak. Gyomorrákban halt meg hatvanhat éves korában, 1953. szeptember 10-én Budapesten. Számos képe máig ismeretlen helyen van. Az Alvó nő fekete vázával című műve regényes úton került elő.

Barki Gergely művészettörténész, Berény-kutató 2009-ben kislányával nézte meg a Stuart Little, kisegér című filmet, amikor felfigyelt az egyik falon függő képre, amelyről kiderült, hogy Berény elveszettnek hitt festménye. A Berény-kép korábban egy szappanoperában is „szerepelt”, mielőtt a szakembernek sikerült azonosítania és ötévnyi munkával hazahoznia.

A képet 2014 végén árverezték el, rekordáron, 70 millió forintért kelt el. Az életmű egy másik kiemelkedő darabja, a 109 év lappangás után előkerült Monacói tengerpart 2015-ben 55 millió forintért talált gazdára.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Berény Róbert síremléke. A festőművészt megmintázó bronz alkotás. Budapesten. Farkasréti temető: 21/1-1-25/26. Lesenyei Márta szobrászművész alkotása (kép forrása: wikipédia/Dr Varga József/CC BY-SA 3.0)Berény Róbert plakátja egy budapesti kirakatban a Tanácsköztársaság idején (kép forrása: Fortepan/Péchy László)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár