2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Szent Gellért egykori remetelakát is feltárhatták Bakonybélben

2022. szeptember 1. 15:01 MTI

Befejeződtek a régészeti feltárások a Bakonybél-Szentkút lelőhelyen. Az ásatás során a szakemberek többek között feltárták azt a sziklaüreget, amely a legenda szerint a magyar történelem első vértanújaként számon tartott Szent Gellért velencei bencés szerzetes lakhelye volt bakonybéli remetéskedése idején.

Szent Gellért
Szent Gellért vértanúhalála a Magyar Anjou Legendáriumban

A feltételezések szerint zarándokhelyként szolgáló területen található üreg, valamint az egykor a szomszédságában álló, a feltárás alapján vélhetően hozzá kapcsolódó kápolna használatának pontos részletei máig nem ismertek, azonban az előkerült fém és kerámia leletanyag meggyőzően alátámasztja a mélyedés középkori vagy korábbi eredetét, valamint a lelőhely intenzív Árpád-kori használatát – írták az ELKH MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében.

Az előzményeket bemutatva kitértek arra, hogy a mostani projekt keretében szintén feltárt bakonybéli bencés monostor épületegyüttesétől alig 1 kilométerre délre fekvő Szentkút lelőhelyen először 2016–17-ben zajlott tudományos célú tervásatás. Az akkori munkálatok során a 19. századtól kálváriadombként használt, Borostyán-kőnek nevezett sziklaszirt tetején egy nagyobb méretű üreg részletét találták meg, benne egy hozzávetőleg 12–14. századi, kőből épült, falfestéssel díszített kápolna omladékával. A kutatók akkor megállapították, hogy az omladékban ránk maradt épület a Szent István király által 1018-ban alapított bencés monostor egykori Szűz Mária-kápolnája lehetett, amely IX. Gergely pápának a monostor birtokjogi és egyházjogi kiváltságait megerősítő, 1230-ban kiadott privilegiális oklevele szerint Szent Gellért sziklája felett állt.

A közleményben felidézték, hogy Szent Gellért nem sokkal a Magyar Királyságba érkezését követően, körülbelül 1023-tól hét esztendőt töltött remeteként a bakonybéli erdőben, ehhez köthető a pápai oklevélben is említett szikla középkori megnevezése.

Az összegzés szerint a sziklaüreg teljes feltárására a korábbi, 2016–17-es tervásatás alkalmával nem kerülhetett sor, pedig számos kérdést vetett fel a mélyedés kápolna melletti elhelyezkedése és a helyszínnek a remeteség hagyományán belüli jelentősége. Ezért idén nyáron elvégezték a sziklaüreg teljes feltárását.

A részben barlangászati módszerekkel végzett kutatás eredményeként egyértelműen eldőlt, hogy a legmélyebb rész szabályos, közel négyzetes alaprajzú, azaz a mélyedés mesterséges kialakítású. E legmélyebb rész betöltéséből is napvilágra került néhány középkori lelet, közöttük egy nagyvonalúan megmunkált, a kápolna törmelékéből származó vörös faragott homokkő.

Az újkori történeti források és az előkerült leletanyag egyaránt amellett szólnak, hogy az üreget a középkorban vagy esetleg korábban létesítették és a sziklaüreg szoros kapcsolatban állhatott az említett oklevélben Szent Gellért sziklája fölöttiként leírt Árpád-kori Szűz Mária-kápolnával, amelynek törmeléke az üreg betöltéséből került elő – írták.

Kitértek arra is, hogy a középkor során Szent Gellértről elnevezett kápolna és az ugyanazon a sziklakiemelkedésen található, vele egykorú mélyedés nagy valószínűséggel összetartozott. Ennek ellenére a habarcsba rakott kőfalú épület valószínűleg nem közvetlenül az üreg fölött emelkedett. A sziklaüreg és a kápolna – amely bizonyosan valahol a mélyedés mellett állt a sziklaplatón – minden bizonnyal az itt élt 11. századi remete szentek, Szent Gellért és Szent Günther vélt vagy valós jelenlétével, itt-tartózkodásuk emlékével állhat szoros összefüggésben.

Az üregnek tehát szakrális szerepe lehetett, használatának pontosabb részletei azonban nem ismertek. Továbbra is nyitott kérdés, hogy az összességében hozzávetőleg 8-10 négyzetméter hasznos belterületű mélyedést lakhatták-e a középkor során, vagy a sziklaüregnek esetleg csak később, a helyi szentkultusz előmozdításában szántak szerepet.

„Akár remeteség működött, akár kegyhely alakult ki a helyszínen, vagy akár mindkettő, a sziklaplatón, valamint a sziklakiemelkedés lábánál és oldalsó teraszain felgyűlt fém és kerámia leletanyag meggyőzően alátámasztja a lelőhely intenzív Árpád-kori használatát” – állapították meg.

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) támogatásával indított Királyok, szentek, monostorok kutatási program keretében folytatott régészeti feltárás az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) szervezésében valósult meg 2022 májusa és júliusa között. Az ásatást, amely a Magyar Természettudományi Múzeum Bakonyi Természettudományi Múzeumi részlegének szakmai segítségével valósult meg, Nagy Szabolcs Balázs, az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének régésze vezette.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár