Székvita, egy halálosan hosszú beszéd és a vasárnap kérdése: az amerikai elnöki beiktatások hagyományai
2021. január 20. 14:39 Múlt-kor
Korábban
Menetek, bálok és vendégek
A beiktatás egyik leglátványosabb eleme, az úgynevezett beiktatási menet – bár idén korlátozott formában kerül rá sor a járványhelyzet miatt – hosszú idő alatt érte el mai formáját. A hagyomány egy teljesen véletlen esetből indult: amikor Thomas Jefferson 1805-ben, második beiktatása után lovon tette meg az utat a Capitoliumtól a Fehér Házig, a Navy Yardból, a főváros korabeli haditengerészeti támaszpontjáról a hajómunkások és tengerészek spontán összeállt menete követte őt egy katonazenekar kíséretében.
William Henry Harrison 1841-es beiktatásának idejére már különféle politikai klubok és más civil szerveződések is a fővárosba utaztak kimondottan azért, hogy részt vegyenek a menetben, amelynek összetétele idővel az új elnök céljait és nézeteit is jelezte: 1865-ben, az Abraham Lincoln második beiktatása után tartott menetben vettek először részt afroamerikaiak, illetve indiánok, kimondottan Lincoln meghívására.
1809, azaz James Madison első elnöksége óta hagyomány a beiktatás estéjén tartott bál. Habár ez eleinte kizárólag a politikai és gazdasági elitnek szóló esemény volt, az elmúlt két évszázad során az ünnepi menethez hasonlóan egyre inkább a nemzet sokféleségének és egységének bemutatása vált a fő hangsúlyává.
Míg Grover Cleveland 1885-ös beiktatási menete már három órán át tartott, és mintegy 25 000-en vettek rajta részt, rendkívüli helyzetekben előfordult már, hogy eltekintettek megtartásától.
Franklin D. Roosevelt negyedik, 1945-ös beiktatása alkalmával, amikor az elhúzódó háború miatt az üzemanyagot a civil lakosság csak jegyrendszer keretében vásárolhatott, a teljes ceremónia rövid és költségkímélő volt: az eskütételre a Fehér Házban került sor, szűk körben, és Roosevelt a történelem egyik legrövidebb beiktatási beszédét mondta el.
Ronald Reagan második beiktatása alkalmával, 1985-ben az időjárás miatt vált szükségessé minden program zárt térben való megtartására: a hőmérséklet aznap mínusz 14 fok körül mozgott a Washingtonban. 2021-ben a koronavírus-világjárvány miatt az események többsége virtuálisan kerül megtartásra, az eskütétel, az azt követő katonai díszfelvonulás, valamint az új elnök a fegyveres erők minden ágát képviselő kíséret melletti Fehér Házba vezető útja kivételével.
A beiktatási ceremónián a megválasztott elnökön és alelnökön, valamint házastársaikon és az eskütételt végző bírón (általában a Legfelsőbb Bíróság elnöke) kívül rendszerint jelen van a leköszönő elnök és alelnök, de kongresszusi képviselők és szenátorok, korábbi elnökök, a fegyveres erők vezető tisztjei, a Kongresszusi Becsületrend kitüntetéssel jutalmazott veteránok, és más fontos személyek is tiszteletüket szokták tenni.
Habár idén Donald Trump leköszönő elnök jelezte, hogy nem vesz részt az eseményen (alelnöke, Mike Pence igen), korántsem ő az első amerikai államfő, aki így tesz: az ország második elnöke, John Adams inkább korán hazaindult szülővárosába, mint hogy tiszteletét tegye utóda – egykori legjobb barátja, azóta már ádáz politikai riválisa –, Thomas Jefferson beiktatásán 1801-ben, és fia, az 1825 és 1829 között elnök John Quincy Adams is távol maradt utóda, Andrew Jackson 1829-es beiktatásától.
Martin Van Buren elnök ismeretlen okból nem jelent meg utóda, William Henry Harrison 1841-es eskütételén, a meggyilkolt Abraham Lincoln helyébe lépő déli demokrata Andrew Johnson pedig 1869-ben inkább egy utolsó kormányülést tartott, amíg utóda, a polgárháború győztes hadvezére, Ulysses S. Grant beiktatása zajlott. Az addigra már nagybeteg Woodrow Wilson egészségi állapota okán 1921-ben a Capitolium épületén belül tartózkodott, amíg kint utóda, Warren G. Harding letette esküjét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap