Számtalan világvége-jóslatot túlélt már az emberiség
2020. december 21. 08:31 Múlt-kor
Korábban
Bolygóegyüttállások és tűzvészek
A 16. században a Tübingeni Egyetemen tanító Johannes Stöffler német matematikus, asztrológus 1523 júniusában megállapította, hogy a következő évben, február 20-án minden bolygó a Halak jegyében áll össze, vízözönt küldve, amely Londonnál fog pusztítani. Egy évtizeddel később egy anabaptista „próféta” kijelentette: szerinte Krisztus 1533-ban Strasbourgban jelenik meg és 144 ezer embert meg fog menteni, míg a Föld többi lakója tűzben vész el.
A keresztények mellett a zsidók is várták Isten fiának az eljövetelét. Sabbatai Cvi a kabbalista tanokat tanulmányozva úgy vélte, hogy a Messiásnak 1648-ban kell fellépnie. A kis-ázsiai Szmirnából származó Cvi előbb megalapította a sabbateus szektát, majd a megfelelő időben magát kiáltotta ki Messiásnak. Amikor a világ váratlanul mégsem ért véget, átkalkulálta a kérdéses időpontot, s 1666-ra tette.
A török hatóságok megelégelték Cvi álmessiási ámokfutását, s börtönbe csukták. Miután áttért az iszlámra, mozgalma lassan elhalt. Az 1666-os szám – a Fenevadra utaló 666 miatt – azonban sokakat megihletett, s számtalan jövendőmondó ekkorra időzítette a világvégét, aminek az 1666. szeptemberi, London lakóépületeinek közel 90 százalékát elpusztító tűzvész is nagy lökést adott.
Tűzvészek máskor is okoztak világvége hangulatot. Az egyik leghíresebb 1780. május 19-én New England és Kanada egyes részein pusztított, sötétségbe borítva az eget (Dark Day). A jelenség elsődleges oka valószínűleg a hatalmas kiterjedésű erdőtüzek, a sűrű köd és a felhőtakaró kombinációja lehetett.
A feljegyzések szerint a május 19-ét megelőző hetekben a nap vörösen izzott, az ég sárgás fényekben tündökölt, az éjjeli Hold pedig piros ruhát öltött. A tűzvészeken kívül a fegyveres konfliktusokat is az apokaliptikus víziók szólamainak egyik legfőbb megidézőjeként értelmezték, például az 1853 és 1856 között zajló krími háborút, amelyet az „Armageddon Csatájaként” emlegettek.
Már nagyon korán megfogalmazódott az a – Camille Flammarion francia csillagászhoz köthető – tudósi vélekedés, amely szerint a Föld közelében 1910 áprilisában elhaladó Halley üstökös hatalmas csapást hozhat magával, miután az általános vélekedések szerint a farkában észlelt mérgező gázok (többek között cián) bolygónkhoz közel érve minden életet kioltanak. Ez volt az első alkalom, hogy a tudomány ilyen komoly félelmet keltett, de a sajtó sem volt rest, s nagy szerepet játszott a pánikkeltésben. Érdekesség, hogy Mark Twain 1835-ben született, amikor a Halley először került a Föld közelébe. Egyszer azt mondta, hogy az üstökössel fog elmenni. Tökéletes jósnak bizonyult: az amerikai író 1910 áprilisában halt meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap