Számtalan titkot rejthetnek még a sztyeppe tetovált harcosainak sírhalmai
2023. október 29. 16:07 Múlt-kor
Korábban
A misztikus kurgánok
A sztyeppén élő népek egészen különleges jelenségek. Mivel életstílusukhoz nem tartozott hozzá az írásos emlékek készítése, városokat nem emeltek, ahhoz, hogy legalább részleteiben rekonstruálni tudjuk mindennapjaikat, a nekropoliszokat és a temetkezési szokásaikat kell megvizsgálnunk. A nomád népek legjellegzetesebb szokása a halomsír, az ősi török eredetű kurgán emelése volt.
A több ezer éves történelemmel bíró kurgánok a maguk módján egy mély, számunkra nehezen értelmezhető vallásos gondolkodásmódot szimbolizálnak, s ami a valóságban egy uralkodó osztály fényűzésének tűnik, az már-már isteni megszemélyesítéssel bír. Két évszázadnyi régészeti kutatás után már tisztázott, hogy ez a temetkezési módszer legalább ötezer éves múltra tekint vissza.
A jelenség azonban a szkíták idejében érte el az egyik csúcspontját. Egy király, herceg vagy harcos halálakor egy nagy, több helyiségből álló földalatti sírkamrát építettek, ahol az elhunyt holttestén kívül arany és ezüst ékszereket, fegyvereket, de a legmeghökkentőbb esetekben szolgálókat vagy kísérőket is elhelyeztek: pohárnokokat, őröket, lovászokat és szolgálóleányokat is. A nomád rituálé szerint az elhunyttal együtt a legszebb lovat vagy akár egy egész ménest és lószerszámokat is eltemettek.
Szkíta harcosok
A sírkamra fölé egy hatalmas sírdombot emeltek kőből és földből, amely annál magasabb volt, minél nagyobb rangja volt az elhunytnak; a királyi síroknál találunk 20 méter magas, 100 méter átmérőjű, 120 ezer köbméteres síremléket is. Csertomlikben, a Krím-félsziget északi részén, a Dnyeper folyótól néhány kilométerre például egy 12 méter mélyre ásott, 5 helységből álló, 80 ezer köbméteres sírkamrát fedeztek fel.
A hatalmas, lapos kőből készült talapzaton álló építmény egy igazi dombra hasonlít, amely megkülönböztethető minden, a környezetében található más domborulattól. A fal tövében megtalált emberi és lócsontvázak még közelebbivé teszik Hérodotosz szavait, aki egy király, annak 50 szolgálója és több lova elföldeléséről adott hírt − mintha egy őrséget akartak volna felállítani az uralkodó holttestének védelmére.
A kurgánokban azonban nem csak királyokat vagy hercegeket temettek el, hanem náluk alacsonyabb rangú embereket: nemeseket, arisztokratákat, törzsfőnököket, nagy harcosokat és egyszerű alattvalókat is. Mivel egy elitista, különböző osztályokba sorolt kultúráról beszélünk, a kurgán mérete és gazdagsága volt a két legfontosabb elem, amellyel a halott rangját demonstrálták.
A szkíta társadalomban − ahogy az a régészeti leletekből kiolvasható − a nőknek különleges, bár a férfiakkal nem egyenrangú szerep jutott. Több magas rangú nő sírkamrájában is találtak áldozatokat − szolgálóleányokat, őröket −, valamint aranyból és ezüstből készült, szépen megmunkált eszközöket is. Néhány esetben különféle fegyverek is voltak mellettük, így elevenítve fel emlékezetünkben az amazonok mítoszát, akikről még Hérodotosz is írt.
Lovas ábrázolása a paziriki nemezszőnyegen
A szintén ukrajnai Pokrov (korábban: Ordzsonikidze) város közelében, a Dnyeper mentén található a Tovszta Mohila (oroszul: Tolsztaja Mogila) sír, amely egy a húsz sírboltból álló „sírkomplexum” közül, amelyet egy szkíta uralkodói család számára építettek a Kr. e. 4. században. A kör alakú sírhalom 8 méter magas, 70 méter átmérőjű, két teremből és két sírgödörből állt.
A főteremben egy férfi, a mellékteremben egy nő, valószínűleg a felesége és egy kisgyerek, a főterem melletti két sírgödörben pedig három férfi és hét ló – valószínűleg a túlvilági kíséret tagjai – maradványait találták meg. Közülük egy szolgálóleányt és három szolgálót elképzelhető, hogy megfojtottak. A sír tele volt szépen kidolgozott arany felszerelési tárgyakkal, azok azonban nemcsak a királyi család tagjait díszítették, hanem néhány szolgálót és egy lovat is. A hercegnő egy arany nyakéket, egy magas fejfedőt és hosszú, vékony aranylemezekkel díszített tunikát viselt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie tegnap
- Margaret Thatcher az Egyesült Királyság élén tegnap
- Az első szívátültetéssel sikeresen magára haragította a dél-afrikai rezsimet Christiaan Barnard tegnap
- Viktória királynő közbenjárásával szabadult ki a börtönből Kossuth Zsuzsanna tegnap
- Három kategóriában díjazták a Magyaroszág 365 fotópályázat alkotóit tegnap
- Jézus Krisztus születésének ünnepére készít fel minket az adventi várakozás tegnap
- Szegény amerikai lányból lett a brit parlament első női képviselője Lady Astor tegnap
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó 2024.12.02.