Sosem bánták meg tettüket az olasz miniszterelnököt elrabló és kivégző terroristák

Cél a forradalmi állam

A dél-itáliai Lecce közelében, Maglie településen született. A Bari Egyetemen hallgatott jogot, majd egy ideig ott is tanított, több könyvet publikált a jog területén. 1939-től 1942-ig az Olasz Katolikus Egyetemek Szövetségének volt az elnöke, 1945-től egy évig a Katolikus Diplomások Mozgalmát vezette.

A politikával az 1940-es évek közepén kezdett foglalkozni. Vonzotta a szociáldemokrácia is, de katolikus hite miatt a Kereszténydemokrata Pártba (DC) lépett be, és haláláig itt politizált. A második világháború után a párt alelnöke, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés tagja lett, 1948-ban az olasz képviselőház tagjává választották.

Több kormánytisztséget is betöltött, 1947 és 1948 között külügyminiszter-helyettes, 1955 és 1957 között igazságügyi miniszter, majd két éven át közoktatási miniszter volt.

Első alkalommal 1963-ban lett miniszterelnök, a második világháború utáni első közép-baloldali, de kereszténydemokrata dominanciájú koalíciós kormány élén. A költségvetési vitában elszenvedett vereség után, 1964 júniusában lemondott, de újra ő alakított kormányt, és átvette a külügyek irányítását is.

Az infláció és a gazdasági növekedés lassulása miatt nem tudta végrehajtani a tervezett reformokat, ezért az 1968-as választások után lemondott, de így is az 1946-ban létrejött „első köztársaság” leghosszabb ideig hivatalban lévő kormányfőjeként távozott. Ezután a DC főtitkáraként belső ellenzékbe vonult, 1969 és 1972 között, majd 1973-74-ben a külügyminiszteri tisztséget töltötte be.

1974-ben lett újra miniszterelnök, és bár kabinetje 1976. január 7-én megbukott, ügyvezető kormányfőként a júniusi választásokig – amelyen a DC 38,7, a kommunisták 34,4 százalékot ért el – tovább dolgozott.

A legbefolyásosabb olasz politikusnak számító Moro felismerte a kommunistákkal kötendő „történelmi kompromisszum” szükségességét. Arra készült, hogy – szakítva a második világháború óta tartó politikai hagyománnyal – bevonja az ereje teljében lévő kommunista pártot a kormányt támogató parlamenti többségbe.

Erre már nem került sor, 1978. március 16-án, reggel negyed tízkor a parlament rendkívüli ülésére tartó politikus gépkocsiját a forgalmas utcán megtámadták, testőreit megölték, őt elhurcolták. A felelősséget két nappal később a Vörös Brigádok nevű szélsőbaloldali terrorszervezet vállalta.

A Renato Curcio filozófus által 1970-ben a Trentói Egyetemen alapított Vörös Brigádok célja az volt, hogy Olaszországot erőszakos eszközökkel destabilizálják, és forradalmi államot hozzanak létre. A magukat városi gerilláknak nevező tagok többsége a szocialista pártból kiszoruló szélsőbaloldaliakból verbuválódott, és már az esetet megelőzően is több merényletet követtek el.

1. Cél a forradalmi állam
2. Halott elnök a csomagtartóban

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

1956

• Egyetlen hete maradt, hogy a forradalom hősévé váljon Gérecz Attila
• Gerillaharcot vívtak a mecseki láthatatlanok a szovjetek ellen
• Kádárék közönséges bűnözőknek igyekeztek beállítani az 1956-os forradalom résztvevőit
• Három napot kért Konyev marsall a magyar forradalom leverésére
• Nagy-Britannia és Franciaország is elvesztette nagyhatalmi státuszát a szuezi válság után 
• 56-os sajtószemle: miről írtak a lapok a forradalom alatt?
• Forradalmi hétköznapok: utcaképek 56-ban 
• „Mintha karácsony lenne” – 1956 a hétköznapi emberek szemével
• Élete végéig gyászolta férjét Maléter Pál özvegye