„S nyögte Mátyás bús hadát...” – Bécsújhely alatt zárult a magyar király ausztriai hadjárata

2017. augusztus 17. 11:10 Csernus Szilveszter

Korábban

Mátyás Bécsújhelyre vágyik

A bécsi diadal után a győzelmes sereget Mátyás nyomban Bécsújhely körülzárására készítette. A király kipróbált vezérei, Kinizsi Pál, Székely József, Báthory István erdélyi vajda, Tettauer Vilmos és Szapolyai István (a későbbi magyar király, János apja) már egy éve ostromolták a várost, mikor Mátyás 1487. januárjában megérkezett, hogy személyesen vegye át a főparancsnokságot.

Frigyes császár az újabb támadás hírére még Linzet is elhagyta kíséretével, és osztrák tartományai védelmére hűbéresét, Albert szász herceget bízta meg. Ám a hercegsége védelmében hanyagnak bizonyuló Frigyes nem fizette meg Albertnek az ígért ellátmányt, így a szász herceg a saját pénzén volt kénytelen ötezer zsoldost felfogadni. A fekete sereg így jelentős létszámfölényben volt a felmentő erőkkel szemben.

Mátyás szorosabbra zárta és megerősítette a körülzáró vonalat, fáradt zsoldosait hazaengedte, helyükre kipihenteket helyezett. Nem sokkal ezután kemény küzdelem árán bevette a Bécs felől eső külső várat, ám azt védői visszavonulás közben felgyújtották, így minkét fél nagy vérveszteségeket szenvedett. A külső vár bevétele után az ostromlott város körül még szorosabb lett a hurok. Mátyás mindent megtett, amit az akkori kezdetleges várvívási mód lehetővé tett. A lőtávon belül felállított gerendafalak oltalma alatt lőtte a fekete sereg tüzérsége a Lajta-parti város falait.

A megadásra fölszólított, szívósan védekező várkapitány, Wulfensdorfer inkább kész volt magát a romok alatt eltemettetni, semhogy a várost önként átadja. Miután a várfalak legjobban a Magyarország felőli oldalon voltak megrongálva, ahol már egy jókora rés is tátongott, Mátyás ezt a helyet jelölte ki a döntő rohamra. Egy szabotőr-kémet is beküldött városba, akinek az volt a feladata, hogy az előre megbeszélt időpontban a város ellenkező oldalát felgyújtván, a védők figyelmét elterlje. Ámde a kémet elfogták és titkának elárulására bírták. Wolfersdorfer ezután ravasz húzásra szánta el magát. A kijelölt időben maga gyújtatott meg egy farakást a megbeszélt városrészben, így az ostromlók megkísérelték a behatolást, de szívós ellenállásba ütköztek, sőt a várkapun kitörő védők még oldalba is támadták a rést már-már birtokba vevő katonákat. Mátyás kénytelen volt fölhagyni a döntő rohammal, így végleg a kiéheztetés mellett döntött.

A király is majdnem otthagyta a fogát Bécsújhelynél, többek között egy alkalommal épp vacsora közben egy ellenséges ágyúgolyó a szomszédságában ülő három apródját terítette le, de Bonfini leírása alapján ez oly kevéssé hatott rá, hogy arcizma alig rezdült és a vacsora és a beszélgetés tovább folyt, mintha semmi sem történt volna.

Ezalatt a körülzárt Bécsújhelyben az apokalipszis negyedik lovasa, az éhínség lett úrrá és a bennszorult lakosság nyomást gyakorolt a katonai vezetőségre, hogy végre hagyja abba a kilátástalan harcot és igyekezzék méltányos feltételek mellett a magyar királlyal egyezségre lépni. A makacs Wulfensdorfer erre nem volt hajlandó, sőt még a templomtornyokba is tüzérséget vonszoltatott fel és onnan lőtte a magyar sereget. A szokatlan húzás már sok volt az ostromló királynak. Mátyás megüzentette mind a város előljáróságának, mind a vár parancsnokságának, hogy ha a templomtornyokból való lövöldözést nyomban meg nem szüntetik, akkor Bécsújhelyet a földdel teszi egyenlővé, a tüzelőállásként használt templomokkal együtt - amelyet majd márványból építtet újjá, hencegő ígérete szerint.

Ez hatott, mert a vár kapitánya és a polgármester Mátyás elé járultak és július 2-án héthetes fegyverszünetet kötöttek. Az egyezmény szerint, ha ezen idő alatt egy erős császári sereg tör a városig, akkor a körülzárást nyomban meg kell szüntetni; viszont ha ez nem következik be, akkor a fegyverszünet lejártakor a város megadja magát. Ebben az esetben sértetlen elvonulást engedélyezett a király a menekülni akaró polgároknak, személyes vagyonukkal együtt.

Wulfensdorfer talán még bízott egy nagyobb birodalmi felmentő seregben, de Mátyás jól tudta, hogy Albert nem fog kevés sikerrel kecsegtető csatát vállalni a fekete sereggel, sőt a császár tilalma ellenére fegyverszünetet is kötött. A fegyverszünet lejárta után így a magyar király birtokába jutott a két éve ostromlott város. 1487. augusztus 17-én Mátyás diadalittasan vonult be a magyar és hollós címerekkel kidíszített Bécsújhelyre. A város polgárai alattvalói esküt tettek Mátyásnak, aki cserébe meghagyta a Lajta-parti kereskedővárost kiváltságaiban.

A stratégiai fontosságú város bevételével már négy osztrák örökös tartomány volt Mátyás uralma alatt: Alsó-Ausztria, Stájerország, Krajna és Karintia. De az európai diplomácia nem ismerte el Mátyást az Osztrák Hercegség urának. Hogy a király konszolidálja uralmát az osztrák tartományokban, 1487. december 17-én békék kötött Frigyes császárral, aki elismerte Mátyást a meghódított területek urának.

A bécsújhelyi ostrom emlékét a napjainkban is megtekinthető Corvin-kehely őrzi. A ceremoniális kupát Wolfgang Zulinder bécsújhelyi aranyműves készítette. A fedelén található térdeplő lovas Mátyással azonosítható. Az előrészen Mátyás monogrammja, és a szájában gyűrűt tartó holló mellett a Habsburg-család kétfejű sasa is helyet kapott. A Corvin-kehely (Corvinusbecher) eredetére több teória is napvilágot látott. Egyes kutatók szerint Frigyes megrendelésére készült az 1462-es béke emlékére. Mások szerint Mátyás készíttette a kupát a bécsújhelyieknek a város elfoglalása után.

Ami mindenesetre biztos: a Bécsújhelyi Városi Múzeumban kiállított Corvin-kehely őrzi Mátyás rövid életű osztrák hódításának emlékét. Ugyanis utódja, I. Ulászló nem tudta az ausztriai területeket megtartani a császári trónörökössel, Habsburg Miksával szemben. Mátyás halálával nem csak az igazság lett oda, de nyugati hódításai is.

előző oldal 3 / 3