Róma hanyatlásával Ostia jelentősége is csökkent
2024. december 16. 18:05 Múlt-kor
Korábban
Látványos fejlődés
Bár a közel 900 ezer négyzetméteres kikötőmedence még manapság is tekintélyes méretűnek számítana, nagysága bizonyos szempontból hátrányt is jelentett. A hajók ugyanis rossz időjárási viszonyok között – a megerősített gátak ellenére – nagy veszélynek voltak kitéve. Már két évvel a kikötő hivatalos megnyitása előtt, i. sz. 62-ben 200 hajó veszett oda egy viharban.
Valószínűleg ez is szerepet játszott abban, hogy a „nagy építő” Traianus császár i. sz. 100 körül egy teljesen új, a régi mögött felépítendő kikötő létrehozása mellett döntött. Bár csak feleakkora volt, mint Claudiusé, sokkal nagyobb védelmet nyújtott a hajóknak.
Claudius hatalmas kikötőjét ábrázoló mozaik az Ostiához közeli Isola Sacra temetőjéből
Az új kikötő rakpartjai mentén gomba módra nőttek ki a földből a viskók, de a rómaiak buzgón építkeztek magában Ostia városában is, melynek lakossága a 3. században 50 ezerről 75 ezer főre nőtt. A régi építményeket lebontották, helyükre újakat emeltek, amelyek között színházak, fürdők és 20 férőhelyes, nyilvános illemhelyek is helyet kaptak.
A városok, amelyekkel Ostia kereskedett, telephelyeket hoztak létre a városban, az átutazó vendégek és tengerészek számára pedig hotelek és kocsmák nyíltak, amelyek törzsvendégeik miatt veszélyes helyeknek számítottak.
„Látod, ’mint hever kiöntött itallal a bérgyilkos, körülötte tengerészek, szökött rabszolgák, tolvajok, bakók és koporsókészítők.” – írja Iuvenalis, a római szatíraköltő egy dezertált, lezüllött katonatisztről, akire egy hírhedt ostiai kocsmában találtak rá.
Ostia lakosságának többségét bevándorlók alkották
Ostiában a búza és egyéb áruk tárolására hatalmas raktárakat is építettek, amelyek közül az egyik még ma is áll. Az építkezési láz tetőpontját Hadrianus uralkodása alatt, i. sz. 117 és 138 között érte el, amikor összesen 137 ezer négyzetméter nagyságú felület épült. Az összehasonlítás kedvéért: ezen a területen ma több mint ezer családi ház férne el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Nixon is szervezett randevút a Gábor Zsazsának 09:50
- Máig a karácsony elengedhetetlen része Csajkovszkij Diótörője 09:05
- Rekordáron kelt el Zrínyi Miklós könyve tegnap
- ABBA-kultusz a Kádár-korszakban tegnap
- Naplóeon fiának gondolták a tragikus sorsú Kaspar Hausert tegnap
- Számos baljós előjel kísérte Rettegett Iván születését tegnap
- Feszült várakozás után 160 millió forintért kelt el Munkácsy ismeretlen festménye tegnap
- Kis hiba okozott nagy katasztrófát a müncheni légibalesetben tegnap