Raktárakba száműzve – remekművek, amelyeket rejtegetnek a nyilvánosság elől
2015. október 8. 16:16
Korábban
A "nyugati dekadencia" termékei
Mohammed Reza Pahlavi sah uralkodásának utolsó éveiben felesége, Farah császárné egy jelentős, manapság több milliárd dollárt érő kortárs műalkotás-kollekciót gyűjtött össze. A Picasso-, Pollock- és Warhol-remekműveket a Teheráni Kortárs Művészeti Múzeum 1977-ben történő megnyitásától egészen 1979-ig, az iráni iszlamista forradalom győzelméig lehetett megtekinteni. Ekkor azonban dekadens nyugati alkotásoknak bélyegezték, és elzárták a látogatók elől a festményeket. A kurátorok egy megfelelő hőmérsékletet biztosító, harcos iszlamisták elől is elzárt föld alatti helyiségben rejtették el az alkotásokat. A festményeket azóta több nemzetközi intézménynek is kölcsönadták, és előfordult, hogy néhányat már Teheránban is kiállítottak közülük. A meztelenséget ábrázoló, vagy homoerotikával kapcsolatba hozható műveket azonban továbbra is gondosan elrejtik a kíváncsi szemek elől.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.