Papírmasé lótetemből és acél fatörzsből is figyelték egymást az első világháború katonái
2020. március 2. 17:12 Múlt-kor
Az álcázás a modern hadviselés egyik kulcseleme, amely mind a hadműveleti szintű csapatmozgások, mind az egyének harctéri tevékenységének az ellenség előli elfedését szolgálja. Különösen nagy jelentőséggel bír a felderítők, illetve az orvlövészek számára, mivel az e szerepköröket betöltő katonáknak létfontosságú, hogy rejtve maradjanak. A történelem során számtalan példa akad az elrejtőzés és az álcázás találékonyabbnál találékonyabb megoldásaira, és ez alól az első világháború sem kivétel.
Korábban
Ártatlan áldozatnak álcázva
Habár a „Nagy Háború” csataterei az utókor számára az egyre korszerűbb fegyverek bevetéséről híresek, a harcoló egységeket ellátó hadtápvonalak jobbára a letűnt korok háborúihoz hasonlóan állati igaerővel működtek.
A nagyobb távolságokat gyakran vasúton tette meg az emberanyag, a felszerelés, illetve az ellátmány, a frontvonalban azonban a tüzérségi eszközöket, a lőszert és az élelmiszert mind lovak vontatták célba, és ők vitték biztonságos helyre a sebesülteket is.
Gyakran előfordult tehát, hogy a hűségesen szolgáló állatok is az ellenséges tűz célpontjává váltak, és a szembenálló felek lövészárkai között húzódó „senki földjének” ugyanolyan jellegzetes elemei voltak az elhullott állatok tetemei, mint a bombatölcsérek vagy a végeláthatatlan szögesdrótmezők.
Az egyenetlen, nehezen átlátható terep két oldalán a katonák napjaik nagy részét lövészárkaik rejtekében töltötték, így ritkán voltak láthatók az ellenség számára. Mind a központi hatalmak, mind az antant csapatai folyamatosan dolgoztak különféle módszereken arra, hogy kifigyeljék a velük szemben állók szándékait.
A franciák már 1915-ben előálltak a papírmasé felhasználásának gondolatával: valódinak tűnő fejreplikákat állítottak elő, amelyeket aztán rohamsisakkal ellátva egy bot végén kinyújtottak a lövészárok pereme fölé, hogy az esetleg figyelő ellenséges orvlövész rájuk lőjön, ezzel elárulva hollétét. Az ismert helyen lévő orvlövész ezáltal könnyen célba vehetővé vált akár a saját kézifegyverek, akár aknavetők számára.
E bábuk sikere arra sarkallta a franciákat, hogy egyéb kreatív módokon vessék be a papírmasét. Megfigyelték, hogy a „senki földjén” elhullott állatok tetemeivel nemigen törődik senki, akkor sem, ha azok az állásaikhoz igen közel fekszenek.
Egy éjszaka folyamán a francia katonák elhurcoltak egy lótetemet, amely napok óta egy német lövészárokhoz közel hevert, és egy papírmasé másolattal helyettesítették, amelynek a francia állások felőli oldala nyitott volt.
Az ezt követő éjszakák leple alatt egy francia katona bele tudott mászni a műtetembe, és a nap folyamán az oda kivezetett telefon segítségével hírt adni az ellenség mozgásairól. Az első csel három napig működött, mígnem a németek meg nem pillantották a katonát kimászni sajátos rejtekhelyéről, amelyet aztán megsemmisítettek.
Mindazonáltal a franciák az akciót sikerként könyvelték el, és folytatták a papírmasé lótetemek előállítását. A háború késői szakaszában az amerikaiak is átvették a módszert, a feljegyzések alapján azonban ők elsősorban orvlövészeik rejtekhelyeként alkalmazták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap