Nyolc vad parti, amely beírta magát a történelem lapjaira
2017. június 30. 10:22
„A bor, a buja szavak, az éjszaka és a nemek közti közösülés a szemérem utolsó szikráját is kioltotta…” – Livius szavai korántsem csak az ókori Róma erkölcsi életét felbolygató bacchanáliákat jellemzik. Királyok, művészek és amerikai elnökök egyaránt képesek voltak világraszóló ünnepségeket szervezni úgy az ókorban, mint a 20. században is.
Korábban
Egy igazi gyilkos parti
Bajor Izabella francia királyné 1392-ban egy fényűző bankettet szervezett Párizsban egyik udvarhölgye menyegzője alkalmából. Az est fénypontja a tervek szerint az lett volna, amikor maga a király, VI. Károly öt nemes kísérője társaságában egy különleges tánccal szórakoztatja majd az egybegyűlteket. A mutatvány igazi különlegességét az adta, hogy uralkodó és az öt nemes erdei vadembereknek öltöztek és magukra lenvászon jelmezeket öltöttek.
A tánc valóban az este csúcspontja lett, bár valószínűleg teljesen másképp, mint ahogy azt bárki tervezte volna. Történt ugyanis, hogy miután a király és emberei nekiláttak a táncnak, megérkezett a terembe a király öccse, Orleans hercege már meglehetősen ittas állapotban – és egy égő fáklyával a kezében. Az imbolygó léptű herceg aztán túl közel került a táncosokhoz, és véletlenül lángra lobbantotta egyikőjük jelmezét, a tűz pedig gyorsan átterjedt a kompánia többi tagjára is. A királyt egy gyorsan reagáló asszonyság mentette meg, beborítva őt a szoknyájával, kioltva a rajta égő lángokat. Az egyik táncos a közelben lévő boroshordóba vetette magát, ezzel szintén túlélte az incidenst, de a másik négy nemes férfi halálra égett a tragikus eset során.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap