Nürnbergben ítélt először nemzetközi törvényszék háborús bűnösök fölött

2022. október 1. 08:50 Múlt-kor

76 éve, 1946. október 1-jén hirdettek ítéletet a náci bűnösök perében, a szimbolikusan Nürnberg városában rendezett eseményt a világsajtó óriási érdeklődése övezte. A Nemzetközi Katonai Törvényszék felállításával, az ügymenettel és az ítéletek indoklásával az egykori szövetséges hatalmak precedenst teremtettek, de a 12 halálos ítélettel záruló per jogi és erkölcsi megalapozottságát, valamint „igazságosságát” még ma is aggályosnak tartják a szakemberek.

A tárgyalóterem, amely bevonult a történelembe

Korábban

A felelősségre vonás előkészületei

A hitleri agresszió büntetőjogi eszközökkel történő megtorlásának gondolata már Lengyelország lerohanása után alig több mint fél évvel, 1940 áprilisában napirendre került a Nagy-Britannia és Franciaország által aláírt deklarációban.

Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kína és a Szovjetunió 1943. október 30-i moszkvai nyilatkozata leszögezte, hogy Németország feltétlen kapitulációja után a német hadsereg és a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) azon tagjait, akik háborús kegyetlenkedésekért, kivégzésekért felelősek, azokban az országokban kell felelősségre vonni, ahol a bűncselekményeket elkövették.

A források szerint a büntetés mértékében már nem mutatkozott ekkora összhang, míg Sztálin a német tisztikar megtizedelését – legalább 50-100 ezer ember kivégzését – indítványozta az 1943-as év végén rendezett teheráni konferencián, addig a brit és az amerikai miniszterelnök túlkapásra hivatkozva elvetette javaslatát.

A háború európai lezárásával az 1945. augusztus 8-án Londonban elfogadott egyezmény alapján az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és a Szovjetunió létrehozták a Nemzetközi Katonai Törvényszéket azon főbűnösök ügyének tárgyalására, akiknek bűncselekményei nem voltak földrajzi helyhez kötve. Ezzel precedenst teremtettek, mert ugyan háborús vétkeseket – például azokat a török katonatiszteket, akik részt vettek az örmény népirtásban – már korábban is fogtak perbe, de ítéletet mindig az érintett ország törvényei alapján hirdettek.

Nürnberg tehát ebből a szempontból is egyedi esetnek számított. A négy győztes nagyhatalom mindegyike egy-egy bírót, illetve előrelátóan egy-egy helyettest delegált, továbbá a vád képviselői, az ügyészek is a szövetségesek közül kerültek ki. A bíróság működéséhez a nemzetközi jogi alapok lefektetése elengedhetetlennek bizonyult, mindenekelőtt a „háborús bűnök” fogalmának definiálására volt szükség.

A vád bizonyítékai alatt roskadozó polcok

A vádirat négy, szintén Londonban rögzített tételt tartalmazott: a béke elleni, az emberiesség elleni és a háborús bűntettek, valamint az előző három elkövetésére irányuló összeesküvés vádjai. A dokumentum továbbá azt is rögzítette, hogy hatálya az 1939. szeptember 1. után elkövetett bűncselekményekre vonatkozik.

Az előkészítő ülést Berlinben tartották 1945. október 18-án, a per november 20-tól az amerikai zónában, a nürnbergi Igazságügyi Palotában folytatódott. A helyszín kiválasztása jelképes volt: Nürnberg nemcsak a német művészet egyik központja volt, hanem a náci pártnapok színhelyéül is szolgált 1923-tól, továbbá itt hirdették ki 1935-ben a faji törvényeket is. Ezzel a lépéssel a nemzetszocializmus jelképesen is megsemmisült.

A bíróság 300 ezer írásbeli tanúvallomást dolgozott fel, 5330 okmányt gyűjtött be, és több mint 15 ezer oldal jegyzőkönyvet vezetett. A per során elutasították a védelem érvelését, miszerint háborús bűnöket csak államok követhetnek el. Elvetették azt az állítást is, amely a per „ex post facto” jellegére hivatkozott, pedig a védelem érvrendszerének fontos pillére lett volna, hogy a tetteket az elkövetés után minősítették bűncselekménynek. A bírák az elveket is megvizsgálták, elítélték a faji felsőbbrendűség és a népirtás politikáját, s nem fogadták el a „parancsra tettem” védekezést.

A végső ítélet meghozói, Nürnberg bírái

Csökkentette a szövetségesek elégtételének érzetét, hogy az elsőszámú bűnösök nem kerültek törvényszék elé. A „Führer”, Adolf Hitler, a náci propagandaminiszter Joseph Goebbels és az SS főnöke, Heinrich Himmler öngyilkosságba menekült a felelősségre vonás elől. Összesen 24 náci vezető és hét szervezet ellen emeltek vádat, végül Robert Ley, a Német Munkafront vezetője a per kezdete előtt öngyilkos lett, Gustav Krupp von Bohlen und Halbach gyáros ellen egészségi állapota miatt megszüntették az eljárást, Martin Bormannt, Hitler bizalmasát pedig nem sikerült elfogni, és csak 1972-ben sikerült igazolni, hogy már korábban életét vesztette.

Ítéletre várva – az első sorban legfelül Hermann Göring

A vádlottak listáján így a következő nevek szerepeltek: Karl Dönitz, a haditengerészet parancsnoka; Hans Frank, a megszállt Lengyelország főkormányzója; Wilhelm Frick belügyminiszter; Hans Fritzsche, a náci rádió teljhatalmú vezetője; Walther Funk gazdasági miniszter; Hermann Göring, a Luftwaffe parancsnoka és Hitler közvetlen bizalmasa; Rudolf Hess, a Harmadik Birodalom második embere, aki 1941-ben rejtélyes körülmények között Angliába repült; Alfred Jodl, a Wehrmacht vezérkari főnöke; Ernst Kaltenbrunner, az SS egyik vezetője; Konstantin von Neurath báró, külügyminiszter; Franz von Papen alkancellár; Erich Raeder, a haditengerészet parancsnoka; Joachim von Ribbentrop külügyminiszter; Alfred Rosenberg, a náci rendszer főideológusa; Fritz Sauckel, a kényszermunkások Németországba deportálója; Hjalmar Schacht gazdasági miniszter; Baldur von Schirach, a Hitlerjugend vezetője; Arthur Seyss-Inquart, Hollandia helytartója; Albert Speer főépítész, a hadiipar irányítója; Julius Streicher, a zsidóellenes propaganda irányítója. A vádlottak mindvégig tagadtak, arra hivatkoztak, hogy nem emlékeznek, minden felelősséget egymásra és a halott vezérre, Hitlerre próbáltak hárítani.

következő oldal 1 / 2