Nero, a keresztények vagy a város zsúfoltsága – miért vált Róma a lángok martalékává?
2018. november 29. 12:43 Múlt-kor
Korábban
Jótevő, vagy őrült?
Szinte azonnal megindultak a találgatások a tragédia okáról. A nép körében elterjedt a pletyka, miszerint maga Nero gyújtatta fel a várost. A szóbeszéd alapját az adta, hogy a császár a város központjában egy új palotakomplexum megépítését tervezte, és elegendő hely hiányában épp kapóra jöhetett neki a katasztrófa. A gyanút tovább táplálta, hogy Nero – néhány megfigyelő szerint – túlzott szorgalommal látott hozzá a porig égett városrészek felújításához. A császár sokak számára örökre őrült gyújtogatóként maradt meg, akinek a túlzott hatalomvágy elborította az elméjét.
A velejéig romlott császár képének elterjesztéséhez Suetonius és Cassius Dio is jelentősen hozzájárult. A két neves ókori történetíró szerint a császár színpadi jelmezében követte végig, ahogy Róma a lángok martalékává válik. Szívből örült annak, amit látott, lanton játszott, és Trója elestéről énekelt. A híresztelés azonban valószínűleg nem volt több az uralkodó lejáratására szolgáló rosszindulatú pletykánál.
Nero a tűzvész ideje alatt minden bizonnyal a várostól 60 km-re fekvő antiumi nyári rezidenciáján tartózkodott, és itt kapta a hivatalos értesítést arról, hogy lángok borítják Róma központi részét – többek között jelentős művészeti kincsekkel telezsúfolt, frissen felújított palotáját is. Az uralkodó a hír hallatán gondolkodás nélkül Rómába utazott. Érkezésekor azonnal hozzálátott a tűz esetén szokásos intézkedésekhez, és a polgárok legnagyobb meglepetésére azonnal felajánlotta saját anyagi forrásait és ingatlanai bizonyos részeit. Azoknak, akik néhány óra leforgása alatt mindent elvesztettek, rendelkezésére bocsátotta a Mars-mező néven ismert területet. Sőt, még az egyébként szigorúan őrzött gyümölcsöskertjébe is beengedte a szerencsétlenül járt polgárokat, és az éhínség megelőzése érdekében biztosította a lakosság rendszeres élelemellátást. Átmenetileg csökkentette az élelmiszerárakat, és az ivóvízkészletekről is gondoskodott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Az őrökről leszedett német egyenruhában szöktek meg az amiens-i börtön foglyai
- Sikeresen ösztönözte az amerikai nőket a munkába állásra Szegecses Rózsi
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.