Németország visszaszolgáltat egy második világháborúban elrabolt festményt Olaszországnak
2019. július 2. 10:06 MTI
Németország visszaadja a firenzei Uffizi képtárnak az a festményt, amelyet a nácik hurcoltak el 1943-ban. A becslések szerint euromilliókat érő alkotás egy német család birtokában van.
Korábban
Januárban az Uffizi igazgatója, Eike Schmidt azt mondta, erkölcsi kötelessége elősegíteni, hogy a kép visszakerüljön a múzeumba. Jan van Huysum holland mester (1682-1749) Virágváza című csendéletét először Firenzében állították ki 1824-ben. A németek akkor vitték el, amikor a második világháború idején visszavonultak.
Az alkotás 1991-ben, a német újraegyesítés után bukkant fel ismét, de a visszaszerzési kísérletek eddig kudarcba fulladtak. A média szerint a meg nem nevezett család kétmillió eurót kért a képért, a német hatóságok pedig a 30 évnél régebbi bűntény elévülése miatt nem avatkoztak be.
A német kormány Schmidt felszólítása után kereste meg annak a náci katonának a leszármazottait, aki a festményt elvitte. A hatóság szerint a képet nem szervezett keretek között kobozták el, hanem a katona egyszerűen ellopta.
Az ügyvédek szerint ezért a katona nem tekinthető a tulajdonosának, így joga sem volt bárkinek örökül hagyni – írta a Die Zeit német lap. A család ügyvédei szerint azonban a katona egyszerűen megvásárolta a festményt egy piacon, hogy vihessen haza valami ajándékot a feleségének, akinek lebombázták az otthonát.
A német kormány és a család közötti egyesség részletei nem ismeretesek. Az Uffizi szerint a festményt II. Lipót toszkánai nagyherceg vásárolta meg először a 19. század elején. Más holland mesterek műveivel együtt több mint egy évszázadon át volt kiállítva, amíg 1940-ben, Olaszország háborúba lépésekor ki nem menekítették a városból egy közeli faluba.
A szövetségesek partra szállása után a visszavonuló németek más festményekkel együtt ezt is magukkal vitték. A galériában a festményről készült fekete-fehér fotó látható, rajta olaszul, angolul és németül a felirat: ellopták!. Az Uffizi német igazgatója arra szólította fel a német kormányt, hogy a nácik által elhurcolt alkotásokra ne alkalmazzák az elévülést, hanem adják vissza “törvényes tulajdonosaiknak”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap