Német ügynök, elmebeteg, vagy csak a pánik támadt bénító gázzal egy amerikai kisvárosra 1944-ben?
2020. december 14. 14:45 Múlt-kor
Korábban
Fokozódó pánik
Másnap, szeptember 6-án a 11 éves Glenda Hendershottra édesanyja talált rá eszméletlenül, miután szintén a titokzatos gázzal került kapcsolatba. Ezután szinte napi szinten történtek a támadások, amelyek során volt, aki a korabeli rovarirtószerekhez használt, kézi működtetésű szórót (ún. „Flit gun”) látott az alak kezében, és olyan is volt, aki szerint a „gázos” egy férfinak öltözött nő volt. A sajtó tovább keltette a pánikot, miközben a hatóságoknak kevés nyomuk volt, amelyen haladhattak, és még ennél is kevesebb elméletük az elkövető vagy elkövetők kilétét illetően.
A város mindössze tízfős rendőrsége keresést indított a környéken csavargók, zavart elméjű emberek, illetve esetleges elmegyógyintézetből szökött személyek után kutatva, eredménytelenül. Egy elhagyatott kunyhót találtak, amely korábban szolgálhatott a keresett bűnöző bázisaként, nyomokra azonban itt sem leltek. Egy meg nem nevezett személyt letartóztattak, azonban ő sikeresen teljesített egy poligráfos vizsgálatot, és szabadon engedték.
A kereséshez Illinois állam rendőrsége és az FBI is csatlakozott, miután már az országos sajtó is cikkezett a mattooni „őrült gázos” egyre gátlástalanabb támadásairól: több alkalommal már házak ajtajait próbálta belökni szemtanúk szerint, egy nő szerint pedig ablakán át betörve gázosította el őt a támadó. Minden esetben az áldozatok kiáltozása riasztotta el sikeresen a tettest. Egyes esetekben férfi, más esetekben női lábnyomokat véltek felfedezni az áldozatok házai körül a támadásokat követően.
A pánik a tetőfokára hágott a kisvárosban: fegyveres férfiak csoportjai járták éjjel az utcákat, és az emberek a házaikon esett legapróbb sérülés – mint például egy kilyukadt szúnyogháló – mögött is az „őrült gázost” sejtették. A hatóságok találtak egy kézenfekvőnek tűnő megoldást: kijelentették, hogy egy közeli gyár, az Atlas Imperial Diesel Engine Company által a levegőbe bocsátott szén-tetraklorid a felelős a mérgezéses esetekért.
Válaszul az Atlas közleményben kijelentette, hogy a gyár területén szén-tetrakloridot kizárólag a tűzoltókészülékekben találni. Szeptember végére a bejelentések abbamaradtak, miután a rendőrség kitartott amellett, hogy racionálisabb magyarázat is létezik a történtekre, a pánikot pedig tömeghisztéria okozza.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap