„Kiengedte a szellemet a palackból” a német haderő Ypernnél
2021. április 22. 13:36 Múlt-kor
Korábban
Kiengedték a szellemet a palackból
A klórgáz hat-hét kilométeres szakaszban borította be a frontvonalat. A francia katonákból ötezren azonnal meghaltak, több ezren pedig égési sérülésekkel vagy félig vakon pánikszerűen hátráltak.
A németeket olyannyira meglepte a támadás sikere, hogy nem tudták azt kihasználni. Megfelelő gázálarc és vegyvédelmi felszerelés híján ugyanis a francia állásokba benyomuló német katonák is égési sérüléseket szenvedtek, illetve köhögési rohamokat kaptak.
A klórgáz ugyanis nehezebb volt a levegőnél és megrekedt a lövészárkokban, így azokat a németek tartani sem tudták, az előrenyomulást pedig egyszerűen nem dolgozták ki, így a keletkezett rést nemsokára a helyszínre érkező antantcsapatok (kanadaiak) bezárták.
Bár a világtörténelem első modern vegyi támadásának tartott akció ily módon tulajdonképpen teljesen haszontalan volt, Fritz Haber német vegyész „találmánya”, a klórgáz alkalmazásával a németek gyakorlatilag „kiengedték a szellemet a palackból”.
Ypern után ugyanis mind az antant, mind a központi hatalmak haderői lelkiismeret-furdalás nélkül alkalmazták a különféle, egyre hatásosabb harci gázokat, ha a hadi helyzet azt kívánta.
A nagy háború alatt a szembenálló felek egyébként több mint 100 ezer tonnányi légnemű mérget állítottak elő, amelynek közel 30 ezer katona esett áldozatául, és tovább félmillióan maradandó károsodásokat szenvedtek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.