Nem nyerte el az orvosok tetszését Kresz Géza ötlete
2024. április 10. 09:50 Múlt-kor
Korábban
Napi húsz eset
A BÖME a bécsi után a második olyan mentőegyesület volt, amely rendszeres éjjel-nappali ügyeletet látott el, igaz, kezdetben mindössze egyetlen lófogatú mentőkocsival.
A mentőegylet működését tagdíjakból és adományokból finanszírozta Kresz, akinek keze alatt 50 medikus és nagyjából ugyanannyi orvos teljesített szolgálatot, méghozzá teljesen ingyen.
Az első mentőállomás egyébként a Szent István téren egy bolthelyiségben kezdte meg áldásos működését, amelyet Kresz közbenjárására a fővárosi telefontársaság távbeszélő készülékkel szerelt fel.
A mentőszolgálat a kezdeti időkben plakátok, falragaszok útján hirdette magát, de a napilapok is rendszeresen írtak az új szolgáltatás hasznosságáról. Hamarosan mindenki felismerte, hogy a mentősök munkája egy modern nagyvárosban nélkülözhetetlen.
A hívások száma megnőtt, az egyre szaporodó számú eseteket és az elsősegély-tanfolyamokat a BÖME a befolyt tagdíjakból már nem tudta finanszírozni, ezért Kresz Géza a fővároshoz fordult segítségért, emellett jótékonysági bálokat, illetve adománygyűjtő programokat is szervezett.
Orvosi eszközökkel berendezett helyiség 1896-ban (Kép forrása: Fortepan/ Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei)
Kresz munkájának gyümölcseként a főváros a Markó utca sarkán rendelkezésre bocsájtott egy telket, amelyen 1890-ben a világ legkorszerűbb mentőközpontja kezdte meg működését. A BÖME palotájában, amely egy korszerű műtőteremmel rendelkezett, naponta nyolc mentőorvos teljesített szolgálatot.
A mentősök a bajbajutottakat ekkor már 11 mentőkocsi segítségével érhették el. Egy átlagos napon nagyjából 20 esethez riasztották őket. A Budapesti Önkéntes Mentőegylet oroszlánrészt vállalt az 1892-es kolerajárvány felszámolásában is.
Kresz korcsolyázni is szeretett
Kresz Géza a mentőegylet megteremtése mellett számos egészségügyi szakkönyvet írt és terveket dolgozott ki többek közt a fővárosi anyatejellátó-hálózat kiépítésére és egy fertőtlenítő központ felállítására is.
Az ő nevét dicséri a korcsolyázás népszerűsítésére 1869-ben létrehozott Pesti Korcsolyázó Egylet, amely később Budapesti Korcsolyázó Egyletként (BKE) folytatta működését. A BKE Magyarország egyik legrégebbi, ma is fennálló sportegyesülete.
Az újdonságok iránt fogékony Kresz Géza nevéhez fűződik a röntgenkészülék magyarországi bemutatása is: az 1896-os millenniumi kiállításon ugyanis az uralkodó, Ferenc József jobb kezéről készített röntgenfelvételt a jelenlévők legnagyobb ámulatára.
A készülék jelentőségét felismerve a mentőegylet igazgatója az egyik fővárosi mentőkocsit már egy röntgenkészülékkel is felszereltette.
Kresz Géza nagy terveket dédelgetett: a főváros kerületeiben is mentőállomásokat akart kialakítani, de a fáradhatatlan szervezőt idejekorán, 54 éves korában, 1901 áprilisában elragadta a halál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap