2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Nem bánta meg tettét a történelem egyik legnagyobb csalója, Charles Ponzi

2020. február 18. 14:44 Múlt-kor

Az átverés tovább terjeszkedik

1920. július 24-én a Boston Post című hírlap a címlapon közölt cikket Charles Ponziról. A szalagcím a következő volt: „MEGDUPLÁZZA A PÉNZT HÁROM HÓNAP ALATT, 50 százalékos kamatot fizet 45 napon belül Ponzi – Több ezer befektetője van.”

A cikkben Ponzi jótékony, bőkezű gazdag emberként adta elő magát. „Nem okoz nekem örömöt magamra költeni a pénzt, annál inkább az, ha valami jót tehetek vele” – mondta a Boston Post riporterének.

Miután megkereste első millióját – magyarázta Ponzi, „mindent, ami azon egymillió fölött van, arra fogok költeni, hogy jót tegyek a világban.”

A cikk 8,5 millió dollárra becsülte Ponzi összvagyonát. Két nappal később kígyózó sorban álltak a befektetni vágyók a férfi irodájánál. „Mindannyiuk arcán a remény és a kapzsiság volt kiolvasható” – írta később önéletrajzában Ponzi. „Az őrület, a pénzőrület, a legrosszabb őrület tükröződött mindenki szemében!”

Ponzi azt állította magáról, ő „a ’varázsló’, aki koldusból milliomost csinál egyik napról a másikra!”, és mesés gazdagságát alá is tudta támasztani külsőségekkel: 12 szobás palotája volt, fizetett szolgálószemélyzete, több autója – köztük egy egyedi limuzin –, és aranyozott sétapálcával járt. Felesége, a fiatal szépség Rose Gnecco, rendre gyémántokkal kirakott ékszerekkel mutatkozott.

Habár sokan kételkedtek abban, hogy Ponzi valóban becsületes üzletember volna, még más szélhámosok sem tudtak rájönni, pontosan miként épült fel vállalkozása.

William Miller, egy híres csaló, aki 1899-ben több mint egymillió dollárral rövidítette meg befektetőit, teljesen értetlenül állt Ponzi módszere előtt.

Néhány nappal azelőtt, hogy ugyancsak a Boston Post leleplezte volna az olaszt, Miller azt mondta a lapnak: „Lehet, hogy meglehetősen együgyű vagyok, de fel nem foghatom, Ponzi miként keresett ilyen sok pénzt ennyire rövid idő alatt.”

A nagy médiafelhajtás közepette a szövetségi hatóságok átvizsgálták Ponzi könyvelését, gyanítva, hogy üzleti modellje törvénybe ütközik.

Védelmében a szélhámos annyit mondott: „A titkom csupán az, hogy miként váltom készpénzre a bélyegeket. Ezt nem mondom el senkinek. Derítse ki az Egyesült Államok, ha tudja.”

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Ponzi bostoni irodájában, 1920. (kép forrása: Wikimedia Commons)A Boston Times Ponzit leleplező címoldala, 1920. augusztus 2. (kép forrása: saltofamerica.com)Ponzi kanadai rendőrségi fényképe 1909-ből (Charles Bianchi álnéven) (kép forrása:nbcnews.com)Ponzi feleségével (b) és édesanyjával 1920-ban (kép forrása: wgbh.com)Ponzi deportálása az SS Vulcania nevű hajón 1934-ben (kép forrása: flickr.com)Bernie Madoff 2009-ben (kép forrása: Wikimedia Commons)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár