Néhány év után szétesett az isteninek tartott lepantói győzelmet arató Szent Liga

2018. június 27. 16:06

Az 1571. október 7-i lepantói csatára többnyire a kereszténység és az iszlám közötti utolsó nagy jelentőségű, kimondottan vallási jellegű összecsapásként szokás emlékezni. E tengeri ütközetet (valamint a törökök hat évvel korábbi máltai kudarcát) követően szilárdult meg a választóvonal a Földközi-tengeren – nyugati medencéjében a keresztény hatalmak, a keletiben az Oszmán Birodalom dominált.

Korábban

Előzmények

A csata szélesebb kontextusa az oszmán-Habsburg, illetve oszmán-velencei háborúk sorozata volt. Habár legtöbbször a vallási elemét szokás kiemelni, az ütközet valódi okai elsősorban gazdasági és területi jellegűek voltak. Újítást jelentett a tengeri hadviselésben, hogy Lepanto volt az első tengeri csata, amely nem kizárólag a hagyományos, a hajók fedélzetén vívott kézitusában dőlt el.

1566-ban II. Szelim szultán lépett az Oszmán Birodalom trónjára. Birodalma terjeszkedését Ciprus elfoglalásával kívánta biztosítani – a sziget 1489 óta velencei kézen volt. II. Szelim leginkább azért kívánta felszámolni az európai jelenlétet Cipruson, mert biztonságos bázisként szolgált az oszmán hajózást támadó kalózok számára. A sziget elfoglalásával a szultán el szándékozta érni birodalma számára a biztonságos kereskedelem feltételeit a Földközi-tengeren.

A török erők 1570-ben szálltak partra Cipruson, és hamar irányításuk alá vonták a sziget nagy részét, a fővárossal, Nicosiával együtt. A velenceiek által birtokolt egyetlen város Famagusta maradt, azonban ez is elesett 1571 augusztusában, csaknem egy évi ostrom után. E súlyos keresztény vereséget követően mindkét oldal kereste a döntő tengeri ütközetet: oszmán részről győzelmük véglegesítése érdekében, keresztény részről a török előretörés megállítására.

A csatát megelőző időszakban V. Piusz pápa sikeresen a saját pápai államával való együttműködésre bírta Velencét, a Habsburg Spanyolországot annak térségbeli külbirtokaival (mint például Nápoly, Szicília és Szardínia királyságai) együtt, a Genoai Köztársaságot, Savoya és Urbino hercegségeit, a Toszkánai Nagyhercegséget, a Máltai Lovagrendet, a Szent Lázár Lovagrendet és a toszkánai Szent István Lovagrendet – 1571 májusában hivatalosan is ők alkották meg a Szent Szövetséget. A Szövetség flottájának vezetője Ausztriai János, V. Károly német-római császár (egy személyben I. Károly spanyol király) törvénytelen fia volt.

A keresztény flotta 206 gályából és hat darab, a gályánál hosszabb és szélesebb (ezáltal egy árboccal többel rendelkező és nagyobb teherbírású), úgynevezett galeaszból állt. A Müezzinzádé Ali pasa vezetése alatt álló török flotta 222 nagyméretű török gályából, 56 kisebb méretű gályából, és számos kisebb hajóból állt. A tengeri hadviselés szokásai szerint a két flotta sorba rendeződve egymáshoz közel hajóz, majd az ütközetet a hajók fedélzetén folytatott véres közelharc dönti el. Nagy jelentősége van annak, hogy a hajókon milyen képességű katonák állnak rendelkezésre.

A keresztény oldal hajóin kevesebb ember volt, azonban itt a spanyol arkebúzosok és egyéb tűzfegyverrel bíró lövészek voltak többségben, míg az oszmán flotta hiányt szenvedett a saját haderője krémjét jelentő janicsárokból, és a tűzfegyveres csapatokkal szemben így a – szintén széles körben félt és tisztelt – összetett íjjal harcoló török íjászok álltak. Újítás volt a keresztény flotta részéről, hogy a galeaszok elég nagyok voltak ahhoz, hogy jelentős mennyiségű tüzérséget is hordozzanak, ezáltal a Szent Liga hajói csaknem háromszor annyi ágyúval bírtak, mint a pasa flottája.

következő oldal 1 / 2