2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Negyven tonna aranyat és ezüstöt rejtett az elsüllyedt spanyol hajó roncsa

2024. július 12. 09:05 Múlt-kor

Az Atocha nyomában

A részleges sikert hozó mentőexpedíció ellenére az Atocha roncsainak helyszíne feledésbe merült. Egészen addig, amíg Mel Fisher fel nem figyelt az ismeretlen helyen lévő roncsra. Nem volt már kezdő, mivel részt vett a híres, 1715-ben elsüllyedt spanyol kincses flotta felkutatásában.

Megalapította a Treasure Salvors nevű cégét, amelybe bevonta az egész családját, és nekilátott az Atocha felkutatásának. A kutatáshoz igénybe vette a legkorszerűbb technológiákat is, magnetométerrel pásztázták a tenger fenekét, és a Loran nevű navigációs rendszert is bevetették a siker érdekében.

A kezdeti próbálkozások nem maradtak eredménytelenek, mert 1971-ben egy horgonyt találtak a floridai Key Westtől délre. Hamarosan más tárgyak is előkerültek, így ezüst rudak és aranyláncok is.

Fisher valószínűsítette, hogy a megtalált darabok az Atochán található kincs részei, amely szétszóródott a tengerfenéken. 1975-ben találták meg azokat a bronzágyúkat, amelyek az Atocháról kerültek a tengerbe, és amelyek jelezték Fisheréknek, hogy közel járnak a célhoz.

1975. július 3-án azonban tragédia sújtotta a csapatot: Fisher fia, Dirk, a menye, Angel és egy Rick Gage nevű búvár balesetben életüket vesztették. A kutatás folytatódott, bár az eredményekkel kapcsolatban még a csapat is megosztott volt: a Fisher által szerződtetett régész, Duncan Mathewson mélyebb vizekben kereste volna a hajót, míg Fisher maga a sekélyebb részeken kutatott.

1980-ban újabb fordulat következett, mert Kane, Mel Fisher másik fia megtalálta a Santa Margarita maradványait. A korabeli forrásokból tudták, hogy már közel járnak a hajószerencsétlenség helyszínéhez.

A vállalkozás már azonban csaknem feladta a keresést, amikor Kane Fisher 1985. július 20-án egy rádióüzenetben értesítette a csapatot, hogy rábukkant a hajó maradványaira.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A mai Bolívia területén lévő Potosí ezüstbányái Theodore de Bry metszeténEurópába tartó spanyol hajókBúvárharangos roncsmentés ábrázolása a 18. századbólKincsek a Nuestra Señora de Atocha fedélzetérőlAranyrúd a Nuestra Señora de AtochárólMike Mayer búvár a Nuestra Señora de Atocháról származó aranyrudakkal a kezében 1985 júliusábanAranykanál a Nuestra Señora de Atocháról
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár