„Ne hidd, hogy vak vagy bolond voltam” – Donna Rachele, az olasz diktátorné
2020. augusztus 18. 08:27 Andreides Gábor
Ha a két háború közötti Olaszországban valaki kimondta ezt a nevet, donna Rachele, nemigen akadt, aki ne tudta volna, kit is illet ez a tiszteletet parancsoló elnevezés. Az öt gyermeket felnevelő egyszerű asszony soha nem vágyott többre, mint szerető férjre és családra. Ha lehetett, kerülte a feltűnést, a nagyszabású, hangos rendezvényeket. Inkább a családi ünnepeket, a kirándulásokat, a vidéken együtt töltött nyugodt piknikezéseket érezte a magáénak, mint a nagyváros forgatagát és a számára is egyre gyorsabbá váló világot. Férje, Benito Mussolini politikai csillaga azonban látványosan és megállíthatatlanul emelkedett, így az effajta kellemetlenségeket egyre kevésbé lehetett elkerülni.
Korábban
Rávetette magát férje szeretőjére
Rachele Guidi, 1890. április 11-én született Predappio kisváros Salto nevű részében. Az elemi iskolában Rosa Maltoni volt a tanítónője, akit alkalomadtán a szintén tanítói végzettségű, ám a pályához kevés elhivatottságot érző fia, Benito helyettesített. Rachele nem volt még tízesztendős, amikor 1899-ben édesapja halálakor családjával a közeli Forlì városába költözött. Közben elhunyt Mussolini édesanyja is, és a megözvegyült férj, Alessandro Mussolini, miután fölhagyott tanult szakmájával, a kovácsmesterséggel, szintén a városba költözött.
Egy kisvendéglőt nyitott, amelynek működtetésében Rachele édesanyja is segítségére volt. Rachele és Benito 1907-ben találkoztak újra. Kapcsolatuk két éven keresztül erősödött, mindaddig, amíg az ismeretlen szocialista Mussolinit, az akkor még Ausztriához tartozó Trento városába szólította a politika. Hazatérésekor, 1909 decemberében aztán elhatározták, hogy megpróbálják együtt. Közös életük első színhelye Forlì volt, ahová Mussolinit a szocialisták kinevezték titkárnak.
Az igen ambiciózus Mussolini társaként a fiatal lánynak nem volt könnyű élete. Öt gyermekük közül első, Edda 1910. szeptember 1-jén ebben a városban látta meg a napvilágot. A szülők rendezetlen családi viszonya miatt – nem voltak házasok – az anyakönyvben ez szerepelt: Benito Mussolini lánya, az édesanya ismeretlen. Innen származik a később többször felbukkanó szóbeszéd, miszerint Edda igazi édesanyja valójában nem is Rachele, hanem az az Angelica Balabanoff volt, akit a fiatal forradalmár Mussolini még a svájci esztendők alatt ismert meg.
A hihetetlenül szerény körülmények és a sokasodó, egyre többszöri kalandokról szóló pletykák ellenére Rachele élete egyik legboldogabb pillanataként tekintett a Forlìban töltött három esztendőre. Ahogy ezt évtizedekkel később legkisebb fiának, Brunónak mesélte: „életem egyik legszebb időszaka volt. Édesapád, aki az »Osztályharc« című szocialista hetilapot szerkesztette, annyira a minden volt a számomra, mint soha többé azt követően. 120 lírát keresett egy hónapban. Húszat a pártnak kellett befizetnie, tizenöt a lakbérre kellett. Az összes többit nekem adta, én pedig, halálugrásokat csináltam, hogy sikerüljön félretenni valamit”.
Polgári házasságot 1915. december 16-án a lombardiai Treviglióban kötöttek. Az időközben katonának bevonult Mussolinit ugyanis akkor a város kórházában ápolták paratífusszal. A házaspár második gyermeke, Vittorio 1916-ban született. A következő év februárjában Mussolini egy gránáttámadás során súlyosan megsebesült, a frontra többé nem is tért vissza.
A milánói katonai kórházban lábadozott, hogy később ismét belevesse magát a politikai csatározásokba. Azokba a küzdelmekbe, amelyben a világháborút közvetlenül megelőző időben többek között egy fiatal, trentói születésű nő, Irene Dalser volt segítségére. Ám ez az ismeretség, sok másikhoz hasonlóan, több volt munkakapcsolatnál.
Ida Irene Dalser ugyanis már 1913-ban viszonyba keveredett az akkor még az országos szocialista pártlapot, az Avanti!-t igazgató Mussolinivel. Kapcsolatukból, 1915-ben, még gyermek is született, Benito Albino, akit Mussolini elismert, és akiről gondoskodott. Ekkor sokak szerint az elkeseredett Rachele az öngyilkosságot fontolgatta, annál is inkább, mert egyesek Mussolini és Dalser 1914-es egyházi esküvőjéről suttogtak.
A sebesüléséből lábadozó férjét meglátogató Rachele kínos módon szembesült a számára szomorú valósággal. „Azon melegében nem ismertem föl. Ő ismert meg engem. A szobában, ahol apád volt, sértegetve rágalmakat szórt rám üvöltve: »Én vagyok Mussolini felesége. Csak nekem van jogom, hogy a közelében legyek!« Az ottlévő katonák nevetni kezdtek. Nos, akkor dühösen rávetettem magam, és megragadtam a nyakánál. Ágyából, a sok, mozgását akadályozó kötéstől múmiához hasonló Benito megpróbált közbelépni. Fölkelt, hogy leállítson minket, egy orvos és két ápoló is azon volt, hogy szétválasszon minket. Dalser ekkor gyorsan visszavonult. Én viszont sírni kezdtem” – idézte fel a már említett Bruno fiának a kellemetlen találkozást. Irene Dalser egyébként 1937-ben, fia, Benito Albino pedig 1942-ben hunyt el, mindketten elmegyógyintézetben.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Máig nem derült fény a hírhedt géprabló, „D. C. Cooper” kilétére tegnap
- Egyedi humorával nyűgözte le a közönséget Latabár Kálmán tegnap
- Macbeth, a tragikus hős és VI. Jakab, a boszorkányos király tegnap
- A protestánsok sérelmei vezettek az első defenesztrációhoz Prágában tegnap
- Az aszódi Podmaniczky–Széchényi-kastély tegnap
- Megpecsételte Napóleon sorsát a végzetes oroszországi hadjárat tegnap
- Saját országának nevét is megváltoztatta Mobutu, Zaire elnöke tegnap
- Utolsó pillanatáig nevettetett Harry Einstein, a nagy komédiás 2024.11.23.
