Mit keresett a Vörös Hadsereg Dániában 1946 tavaszáig?
2020. március 10. 15:25 Múlt-kor
Korábban
Bombák hullanak
Május 6-án Rolf Wuthermann Wehrmacht-tábornok egy körülbelül 800 fős gránátosezreddel érkezett a szigetre, és a harc folytatására rendezkedtek be.
Másnap reggel a dán kormány hivatalos küldöttsége érkezett a szigetre, hogy von Kamptz-cal tárgyaljanak. Látva a németek harci készültségét, arra biztatták, adja meg magát.
Még május 7. folyamán a nyugati szövetségesek európai főparancsnoka, Dwight Eisenhower kijelentette, hogy Bornholm státusza megegyezik Dánia többi részéével, így ha a dánok igényt tartanak szövetséges csapatok odavezénylésére, akkor annak meg kell történnie.
Ugyanezen a napon a brit felderítés azt a hírt közölte, hogy szovjet repülők haladtak el a sziget felett „a bombavonal orosz oldalán”.
A „bombavonal” azt az egyezményes (szintén Jaltában meghatározott) határt jelölte, amelytől keletre nem bombáznak a nyugati szövetségesek, és amelytől nyugatra nem hajtanak végre támadást a szovjet bombázók, az esetleges „baráti tűz” elkerülése végett. A szovjetek előbb megadásra felszólító röplapokat szórtak a repülőkről, majd bombákat is.
Május 8-án a britek közölték von Kamptz-cal, készek elfogadni kapitulációját, és „nincs semmiféle szükség az oroszokkal való konzultálásra.” Egy belső memorandumban azt is megjegyezték, „Bornholm különösen érdekes mind számunkra, mind az oroszoknak, mivel U-Bootok lapulnak a sziget kikötőjében.”
A szovjeteknek azonban megvolt ezen kívül is a maguk oka arra, hogy irányításuk alá vonják a szigetet: a németek nagyszámú szovjet hadifoglyot őriztek itt (aki a tengelyhatalmakkal szembeni küzdelemben megadta magát, a szovjet vezetés szemében árulónak számított, így a Vörös Hadsereg kezére visszakerült hadifoglyokra nem a felszabadulás, hanem a rettegett NKVD által üzemeltetett „szűrőtáborok” vártak).
Emellett a szigeten hatalmas, több tíz kilométer hatótávolságú tengerészeti lövegek is el voltak helyezve, amelyekkel hatékonyan lefedhetők voltak a hamarosan Lengyelország részévé váló területek felé vezető tengeri útvonalak.
A szovjet bombázás – bár elsősorban katonai célpontok ellen irányult – mintegy 800 civil épületet semmisített meg a sziget két legnagyobb településén, Rønnében és Nexóban.
Mivel a lakosok a röplapokból értesültek a közelgő légitámadásokról, a halálos polgári áldozatok száma alacsony maradt (tíz dán civil vesztette életét), azonban több ezren váltak otthontalanná.
Óriási káosz alakult ki, ahogy a helyiek és a nemrég érkezett menekültek egyszerre igyekeztek biztonságos helyet keresni a szigeten. A dán rádió szándékosan nem tudósított a történtekről – az ország többi részén éppen a felszabadulást ünnepelték önfeledten.
Habár a becslések szerint (a kaotikus helyzet miatt pontos számok nem állnak rendelkezésre) összesen mintegy 16-20 000 német, illetve német szolgálatban álló katona lehetett a szigeten – a Kriegsmarine, a Wehrmacht és a Waffen-SS csapatai vegyesen –, május 9-én csupán egy kislétszámú szovjet kontingens szállt partra. Rövid tűzharcot követően von Kamptz és csapatai letették a fegyvert.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült 19:06
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József 17:05
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon 16:05
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! 15:10
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti 14:20
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő 13:20
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága 09:50
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie tegnap