2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Minden felgyülemlett feszültség a felszínre tört India és Pakisztán függetlenedésekor

2022. január 12. 14:20 Múlt-kor

Egy angol ügyvéd tragédiája

Az erőszak tehát elharapódzott, és ebben a helyzetben különösen nagy felelősség hárult a végül India felosztása mellett döntő britekre.

A brit kivonulás India utolsó alkirályáról, Viktória királynő unokájáról, Lord Mountbattenről elnevezett, 1947 júniusában nyilvánosságra hozott terv szerint, kapkodva ment végbe.

Az új határok meghúzását egy jó hírnévnek örvendő londoni ügyvédre bízták, aki azonban addig még egyszer sem járt Indiában.

Sir Cyril Radcliffe 1947. június végén lett az Indo-Pakisztáni Határbizottság elnöke, és mindössze néhány hete maradt arra, hogy a megfelelő felkészülés után berajzolja a térképre a több tízmillió ember sorsáról döntő határvonalat.

A tervnek augusztus 15-ig el kellett készülnie. Tudta, bárhogy is dönt, a vérontás elkerülhetetlen.

Az általa meghúzott határvonalnak köszönhetően több mint ötmillió muszlim Pandzsáb indiai részén, ötmillió hindu és szikh pedig a tartomány pakisztáni oldalán ragadt. A határ gazdasági térségeket és falvakat vágott ketté, de akadt olyan ház is, amelynek egyik oldala Pakisztánhoz, a másik fele Indiához került.

Bár Nehru és Dzsinna korábban megígérte, hogy el fogja fogadni a Radcliffe által húzott határvonalat, az új térkép nyilvánosságra hozatala után azonnal megfogalmazták kifogásaikat. A lelkiismeretével viaskodó ügyvéd hazarepült, majd válaszul az őt ért támadásokra visszaküldte a fizetségként kapott kétezer fontot.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár