2022. ősz: Megrázó másnapok
ITT támogathatsz bennünket

Miért volt olyan piszkosul büdös a középkori Londonban?

2017. január 11. 08:36

A tímárok és az állati ürülék

A cserzés folyamata a középkor egyik legfontosabb iparága volt, hiszen a nyers állati irhából a tímárok többféle területen is felhasználható, teljesen új tulajdonságú bőrt készítettek. Egy hivatalos vizsgálat, amelyet 1307-ben a londoni Fleet folyó állapotának felmérésére végeztek, kimutatta, hogy leginkább a bőrcserzésnél használt vegyszerek (egyébként egészségre is káros, veszélyes) maradványai és a Smithfield piacon dolgozó hentesektől származó hulladék szennyezi a folyóvizet. A hatóságok mindig is igyekeztek meghatározni, hogy ezen feldolgozóüzemek hol kapjanak helyet a városon belül, de leginkább kívül vagy annak szélén.

A cserzést egykoron természetes cseranyagokkal (a tölgykéreg (csertölgy), a cserszömörce levele, vagy a gubacs, olykor emberi vizelet vagy kutyaürülék) végezték, amelyek képesek a bőr fehérjeszerkezetével kapcsolatba lépni, így erősítve annak fibrilláris szerkezetét. E fehérjerostok erősítésével, és a fehérjék kémiailag aktív csoportjainak lekötésével a cserzett bőr ellenáll a mikroorganizmusok enzimjeinek, nem rothad és vízzel érintkezve kevesebb nedvességet képes magába szívni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. ősz: Megrázó másnapok
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
London a 17. században
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár