Mi volt a valódi célja Zrínyi sikeres téli hadjáratának?

Bécstől független magyar akció?

Noha a téli hadjárat Zrínyi életének és katonai tevékenységének kétségkívül egyik legsikeresebb eseménye volt, vele kapcsolatban egy lényegi kérdés vita tárgyát képezi. A téma egyik legutóbbi összegzése szerint ugyanis „a magyar szakirodalomban egyöntetű a vélemény, hogy a Habsburg kormányzat nem akarta a téli hadjáratot, nem a Haditanács központi rendelkezésére, hanem Zrínyi kezdeményezésére gyűltek össze a magyar csapatok is”. Majd szinte megkérdőjelezhetetlenül állapítja meg, hogy a török hódoltsági hadakozás „az uralkodó és a Haditanács engedélye nélkül zajlott le”.

Ezen elképzelések megszületését a magyar történetírást a XIX. század második fele óta erőteljesen meghatározó és napjainkig ható nemzeti függetlenségi szemlélet motiválta. Ennek jegyében még annak a XVI–XVII. századnak az értékelésében is mindenáron a (Bécstől való) függetlenséget keresték, amikor Európában még egyetlen nemzetállam sem létezett. Így küzdhetett Zrínyi a független magyar királyságért, az önálló magyar nemzeti hadsereg felállításáért, és vezethette a Habsburg-hadvezetés engedélye nélkül a téli hadjáratot. Csakhogy a XIX–XX. század szemléletét helytelen visszavetítenünk évszázadokkal korábbra, amikor a magyar arisztokratáknak egészen más keretek között kellett politizálniuk.

Zrínyi Miklós kötődései

Az újabb kutatások alapján kijelenthető: Zrínyi kötődései, identitásai és lojalitásai jóval többfélék voltak, mint napjaink állampolgárainak. Egyfelől magyar és horvát anyanyelve mellett a Magyar Királyság akkori hivatalos nyelvét (a latint), a Habsburg Monarchia közvetítő nyelvét (a németet) is magas szinten bírta, miközben még olaszul, sőt valamelyest törökül is tudott. E nyelvi sokszínűség ugyanakkor az arisztokrácia esetében nem számított ritkaságnak. Ám ugyanerről tanúskodik Zrínyi gazdag könyvtára is.

Másfelől a bécsi udvarban, a Magyar és a Horvát Királyságban egyidejűleg betöltött tisztségeinek (például magyar és titkos tanácsos, császári kamarás, királyi lovászmester és horvát bán) köszönhetően Zrínyi meghatározó és elismert tagja volt a monarchia politikai-katonai elitjének is.

Könnyű tehát belátni: az első magyar császári tábornok aligha küzdhetett önálló nemzeti hadseregért, és vezethetett a bécsi hadvezetés engedélye nélkül hadjáratot Magyarországon. Másként szólva: Zrínyi pályája éppen azt bizonyítja, hogy a XVII. század közepén a dinasztia és az uralkodó iránti hűség összeegyeztethető volt a „hazafisággal”, azaz a Magyar Királyság, a magyar és horvát „rendi nemzetek” érdekvédelmével és több pátria szolgálatával. Ami egyáltalán nem jelenti, hogy Zrínyinek ne lettek volna komoly konfliktusai akár Béccsel, akár osztrák, magyar és horvát politikustársaival.

Végül sokrétű kötődéseit erősítették Zrínyi családi kapcsolatai is. Szigetvári hős dédapjához hasonlóan feleségei őt is ízig-vérig a Habsburg Monarchia nemzetek feletti arisztokráciájához kötötték. Bár első feleségének neve horvátosan cseng, Draskovics Mária Euzébia édesanyja stájer családból származott, így a Zrínyi magyar nyelvű verseiben Violaként emlegetett házastárs Grazban született. Hitvese korai halála után második feleségét pedig Zrínyi már egyenesen a bécsi Habsburg-udvartartásból választotta.

Nem is akárkit: Maria Sophia Löbl a stájer származású Hans Christoph Löblnek, a bécsi császárváros helyőrségparancsnokának és az Udvari Haditanács elnökének a leánya volt. Az egyik legnagyobb magyar hadtudósunk és legjelesebb költőnk bizony a Habsburg Monarchia osztrák „hadügyminiszterének” leányát vette feleségül.

Mindezek ismeretében teljességgel érthető, hogy a téli hadjáratot Zrínyi természetesen nem Bécs és a Haditanács engedélye nélkül vezette. Sőt, éppen ellenkezőleg történt: a török területekre irányuló nagyszabású akció tervét 1663 késő nyarától a bécsi hadvezetés tagjai (köztük Raimondo Montecuccoli tábornok) egyenesen Zrínyivel közösen dolgozták ki, komolyan adva a bán véleményére. Ezt a magyar egyházi elit vezetője, Lippay György esztergomi érsek is támogatta, majd maga a Haditanács rendelte a német birodalmi és osztrák hadakat Zrínyi mellé.

A magyar tábornok tehát széles körű elismertsége, szoros bécsi kapcsolatai és végvidéki tapasztalatai miatt kaphatott megbízást arra, hogy Wolfgang Julius Graf von Hohenlohe generálissal együtt közösen vezethesse 1664 elején a Dráva menti török területre a soknemzetiségű hadakat. Hasonlóra magyar arisztokrata esetében a korszakban nem volt példa! Végül ne feledjük: Zrínyi az akcióról folyamatosan tudósította a bécsi és grazi hadi kormányzatot, az együttműködés tehát folyamatos volt.

Kettészakított ország

A tizenöt éves háborút (1591–1606) követő újabb nagy török hadakozás kapcsán is érdemes néhány újdonságra felhívni a figyelmet. Egyfelől 1664 első hónapjainak keresztény offenzíváját (téli hadjárat, Kanizsa ostroma, ellentámadás a bányavidéki végeken) kivéve, 1663–1664-ben összességében nem a Habsburg-magyar fél volt a kezdeményező, azaz a törökök kiűzéséről szó sem lehetett. Sőt, éppen ellenkezőleg: a támadó ismét a Porta volt, ezúttal Köprülüzáde Fázil Ahmed nagyvezír (1661–1676) vezetésével, mégpedig elsősorban a török vazallus Erdély életébe az előző esztendőkben történt Habsburg-beavatkozás következtében. Mindezért a dinasztia és Magyarország egyaránt igen súlyos árat fizetett.

Az eredetileg Bécs ellen készülő, közel 50 ezer fős oszmán hadak 1663. július közepén végül Érsekújvár ostroma mellett döntöttek. Miután augusztus 7-én a párkányi csatában megverték Forgách Ádám bányavidéki főkapitány hadait, 39 napos, hatalmas tüzérségi erőt megmozgató várostrom után, szeptember 25-én az ország egyik legmodernebb erődítményének birtokába jutottak, majd a következő hónapokban újabb várak estek el a bányavidéki végeken.

A magyar koronaőrök kérésére így I. Lipót még a Szent Koronát is a császárvárosba menekíttette a fenyegetett Pozsonyból. Az igazi tragédiát mégis az jelentette, hogy az újabb oszmán sikerek a Vág folyó mentén csaknem kettévágták Magyarországot. A királyság nyugati és északkeleti területei között Nyitra felett csupán egy igen szűk átjáró maradt, ahol ráadásul végvárak sem sorakoztak. Fennállt tehát a veszélye, hogy egy újabb sikeres hadjárattal a nagyvezír Felső-Magyarországot teljességgel elszakíthatja a királyságtól.

1663 őszén ráadásul mind a Habsburg-hadvezetés, mind a magyar nemesi felkelő csapatok érdemi lépésre nem voltak képesek a többszörös túlerőben lévő ellenséggel szemben. A Német-római Birodalomból várt segélyhadak pedig csupán akkor érkeztek meg jelentősebb számban, amikor a törökök már elfoglalták a Nyitrától Szécsényig terjedő terület várait, valamint Érsekújvár központtal hozzáfogtak utolsó magyarországi vilájetjük megszervezéséhez. Ez összességben azt eredményezte, hogy a királyság korábbi belső területei tartós frontvidékké váltak.

1. Bécstől független magyar akció?
2. Sikeres diverzió török földön

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

Középkor

• „Dzsingisz nem volt megátalkodott fickó, csak rossz volt a sajtója”
• A protestánsok sérelmei vezettek az első defenesztrációhoz Prágában
• Férfiakat megszégyenítő bátorsággal szabadította fel Orléans-t Jeanne d'Arc
• Szokatlan házasságok színesítették az angol történelmet 
• Egy viharból mentette ki fogvatartóit a svájci szabadsághős, Tell Vilmos
• A sörfőzés szabályozásával csökkentették a kenyér árát a régi Bajorországban
• Sikeresen erősítette meg a kereszténységet Skóciában Szent Margit
• Egész életében a Római Birodalom feltámasztásáért küzdött I. Justinianus
• 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról